2024.04.20. - Tivadar

Kompakt és elõremutató formával érkezik az új Hyundai Coupe

Kompakt és elõremutató formával érkezik az új Hyundai Coupe
A 2011-ben bemutatkozó új Hyundai Coupe-t teljesen más szellemiséggel tervezik, mint elõdeit. Az újdonság kompakt és igen könnyû lesz, formája pedig igencsak elõremutató.

A motorháztetõ alatt pedig egy modern 1,6 literes benzinest találunk.

A Hyundai már a 2007-es Szöuli Autószalonon leleplezett Veloster Concept bemutatásakor jelezte, a tanulmány az új Coupe elõfutára, mi több, a végleges változat formája 70-80%-ban teljesen megegyezik majd az akkori koncepcióéval.
Mostanra azonban az is kiderült, hogy az új Coupe-t - amelyet jó eséllyel nem is így hívnak majd -, lejjebb pozícionálja a gyártó. A sikeres Genesis Coupe ugyanis alig nagyobb az utolsó Coupe-nál, így az új generáció jóval kisebb lesz. John Krafcik, a gyártó észak-amerikai részlegének vezetõje most egy interjúban azt mondta, az újdonság olyan formai elemeket fog hordozni, amely eddig teljesen ismeretlen volt a kategóriában.

Hozzátette, ezek lehetnek az ajtók, a tetõ is, sõt a far formája is meglepõ lehet. Az elnök szerint az autó Accent-méretû lesz, és szellemiségében leginkább a Honda CRX-hez hasonlítható, tehát kicsi, könnyû, takarékos, viszont bármikor ki lehet vinni versenypályára, ahol egyáltalán nem vall majd szégyent.


A súly alacsonyan tartását segíti elõ az elõdnél kisebb motor is, a kétliterest ugyanis egy 1,6 literes, közvetlen befecskendezéses egység váltja. A négyhengeres motor teljesítménye 140 lóerõ lesz, miközben fogyasztása 5,8 liter, bár ez utóbbi elég optimistán hangzik. Amerikai lapértesülések szerint az autó Európában dízelmotorral is kapható lesz. Ebben az esetben a legkézenfekvõbbnek az új Santa Fe kétliteres, 184 lóerõs gázolajosának a beépítése tûnik.


A Hyundai gõzerõvel fejleszti az autót, amely Krafcik szerint légüres térbe érkezik majd, hiszen jelenleg nincs a piacon kicsi, alacsony fogyasztású sportkocsi. A Veloster vonalait hordozó autó 2011 vége elõtt érkezik meg a kereskedésekbe.