2024.04.19. - Emma

Szuperkönnyû MX-5-öst mutat be a Mazda Frankfurtban

Szuperkönnyû MX-5-öst mutat be a Mazda Frankfurtban
Az MX-5-ös huszadik születésnapjára különleges koncepcióval készül a japán gyártó.

A Superlight egy kikönnyített, kissé leültetett, a vezetési élmény maximalizálásának szellemében átépített MX-5-ös, amely ebben a formájában valószínûleg nem valósul meg.

Az MX-5-ös igazi sikertörténet a Mazda számára, hiszen az autó rövidnek mondható pályafutása alatt is a világ legnagyobb számban eladott roadstere lett.
A történetnek pedig korántsincs vége, hiszen a gyártó folyamatosan újítja meg kedvelt modelljét, amelynek immár harmadik generációja fut az utakon.

Az MX-5-öst nemrég frissítette fel a márka, sõt a típus 20. születésnapjára egy különleges sorozatot is készített, amely agresszívebb kiegészítõkkel és sportülésekkel hódít majd. Ez mind semmi azonban ahhoz a koncepcióhoz képest, amelyet szeptemberben leplez le a Mazda. Az autóról most hozták nyilvánosságra az elsõ képeket, amelyeken jól látszik, a gyártó emberei ezúttal valóban komolyan gondolták, hogy szuperkönnyû változatot készítenek.

A Superlight névre keresztelt autónak minden porcikáját olyan könnyû anyagból készítették, amilyenbõl csak tudták, amelyik alkatrészt pedig el lehetett hagyni, el is hagyták. A forma egyébként változatlan maradt, a legnagyobb különbséget a szélvédõ hiánya és az ülések mögött elhelyezett bukókeretek jelentik.

A beltérrõl egyelõre csak egy homályos fotó látott nyilvánosságot, de sejtéseink szerint ott is a minimalizmus fog uralkodni, a Superlightban valószínûleg hiába keressük majd a légkondicionálót vagy a hifit. A kocsival ráadásul két legyet üt egy csapásra a márka, hiszen még az MX-5-öséhez képest is jobb lesz a vezethetõség, miközben a fogyasztás és a CO2-kibocsátás a kisebb tömegnek köszönhetõen alacsonyabb lesz, persze ez ebben az esetben kizárólag marketing értékkel bír. A motorhoz egyébként a hírek szerint nem nyúltak, a koncepcióban minden bizonnyal a kínálat erõsebb, 2,0 literes, 160 lóerõs erõforrását találjuk majd.

A szuperkönnyû MX-5-össel a márka megtalálta a módját, hogy méltón ünnepelje a roadster húsz éves születésnapját, bár a koncepció ebben a formájában egész biztos nem fog megvalósulni.