2024.03.29. - Auguszta

3,2 litert fogyaszt az új Fiesta EcoNetic

3,2 litert fogyaszt az új Fiesta EcoNetic
Az új Fiesta EcoNetic változatáról már korábban is hallhattunk, de az autó nem pont olyan lett, mint gondoltuk.

A Fiestának ebben a változatában sem a legkisebb, 1,4 literes PSA-Ford dízelmotort hasznáják, hanem az 1,6 literes gyengébbik, 90 lovas változatát. A különös motorválasztás azonban nem jelenti, hogy az EcoNetic ne hozná az elvárt paramétereket: városban 4,57, országúti ciklusban 3,2 liter gázolajjal is beérheti 100 kilométeren, az átlagos szén-dioxid-kibocsátása pedig 98 g/km.
A Fordnál a szokásos trükköket vetették be a takarékosabb üzem érdekében: hosszabbra cserélték az erõátvitel végáttételét, viszonylag keskeny, 174/65 R14-es, kis ellenállású gumiabroncsokat szereltek fel, valamint néhány apró módosítással, többek közt a futómû kis mértékû ültetésével csökkentették a légellenállást és persze változtattak a motorelektronika programozásán is.

Egyelõre csak az autó Nagy-Britanniában érvényes árát ismerjük: 11 845 fontba, azaz átszámítva kb. 3,4 millió forintba kerül majd, de ez egyáltalán nem tûnik soknak, ha figyelembe vesszük, hogy odaát a régi Fiestáért ugyanezzel a motorral alig kérnek kevesebbet.