2024.03.29. - Auguszta

Fisker Karma 2010 - elektromos hajtással is üzemel

Fisker Karma 2010 - elektromos hajtással is üzemel
2,4 literes száz kilométerenkénti benzinfelhasználást mond a Karma brosúrája, és ne feledjük, az autó 5,8 másodperc alatt szalad bele a 100 km/h-ba, és közel 408 lóerõs.

Egyértelmû, hogy a részben elektromos hajtású autót csak igen speciális körülmények között, életszerû forgalmi szituációkban, tehát soha nem fogjuk tudni ilyen gazdaságosan üzemeltetni. A részletes adatlapból kiderül ugyanis, hogy a Karma mindössze 80 kilométert tud megtenni üzemanyag-égetés nélkül – ami már önmagában is ellentmondás, hiszen a lítiumionos akkumulátorokban tárolt energiát nyilván ki kellett termelni valamibõl.
A maradék 20 kilométeren felhasznált 2,4 liter benzin 100 kilométerre vetítve már 12, ami nagyjából elmegy egy 2,0 literes turbófeltöltõs, direkt befecskendezéses benzinmotor kombinált fogyasztásának.

Mint mondtuk, az akkupakkok többnyire az autó lassulása közben táplálkoznak, azonban napelemet helyeztek el az autó tetején, ami vagy a klímakompresszort mûködteti, vagy kismértékben, de hozzájárul a lítiumos akksik töltéséhez.

Amikor kizárólag a két villanymotor hajtja a Fiskert, 150 km/h-s végsebességre képes, de ha a belsõ égésû motor is besegít, 200 km/h-val is száguldhat.