2024.03.29. - Auguszta

Lexus GS 450h F-Sport - minimálisan kormányozhatóak a hátsó kerekek is

Lexus GS 450h F-Sport - minimálisan kormányozhatóak a hátsó kerekek is
Lexus GS 450h F-Sport - minimálisan kormányozhatóak a hátsó kerekek isAz új generációs GS önmagában sem volt elhanyagolandó lépés, noha annyiszor lebbentették fel róla a fátylat, hogy végül a premierre nem sok puskapora maradt az autónak. Igényes kivitelezés. 2011-ben talán pont erre jöttek rá a japánok, mert bemutatták a márka második F-modelljét és az első hibridet. Ha az LFA-t nem számoljuk, mert inkább ne számoljuk, akkor eddig csupán egyetlen tagból, az irgalmatlan IS-F-ből állt a Lexus sportszériája. Nem, a GS F-szériája kerekenként szabályozott, különösen sportos és normál programban egyaránt üzemeltethető adaptív felfüggesztést kapott, egy sor további elektronikus varázslat mellett.
Most viszont megérkezett a második, a GS 450h F-Sport, amely bonyolult nevével egyrészt elkerüli a Suzuki túrasport motorkerékpár-családdal való összekeveredést, másrészt jól leplezi, hogy motorteljesítménye voltaképpen nem változott az alapmodellhez képest - de ez nem jelenti azt, hogy az egész csupán szemfényvesztés volna.

Nem, a GS F-szériája kerekenként szabályozott, különösen sportos és normál programban egyaránt üzemeltethető adaptív felfüggesztést kapott, egy sor további elektronikus varázslat mellett. A legfontosabb és valóban újszerű technológia azonban mechanikus: a modell az első olyan hibrid a világon, amely összkerék-kormányzást kapott. Bizony, a GS hátsó kerekei is kormányzottak bizonyos mértékben. A rendszer 2 fokkal képes elfordítani őket, mégpedig ahogy kell, 80 km/óra alatt az első kerekekkel ellenkező irányban (fordulékonyság), afölött pedig velük párhuzamosan (kitörési hajlam mérséklése, stabilitás javítása).

A látványnak is adtak a japán tervezők: új vagy átdolgozott lökhárítók, hátsó légterelő és egyedi felni teszi markánssá a modell megjelenését.