Negyvennyolc éves és 27 éven keresztül dolgozott egy hátizsákos repülõgép modelljén, sokáig a legnagyobb titokban. Most a nyilvánosság elé állt és bebizonyította, hogy a találmány mûködik. Az új-zélandi Glenn Martin gépével a hátán a tervek szerint jövõre bárki szabad madárrá válhat.
A repülõ ember Ikarosz és Daidalosz regéjétõl a Tûzgolyó címû James Bond-filmig állandóan visszatérõ téma az egyetemes kultúrtörténetben, ami jól mutatja, hogy Martin találmányára van piaci igény.
Az amatõrök és a profi repülõgép-tervezõk a hatvanas évektõl kezdve számtalan háton hordozható modellt fejlesztettek, de néhány percnél tovább egyetlen szerkezet sem volt képes repülni. Martin másfél méter magas, 113 kilogrammos gépe viszont egy tankolással fél órán keresztül fennmarad a levegõben és akár 90 kilométer távolságra is elrepíti gazdáját, pedig egyáltalán nem tûnik XXI. századi légi csodának.
A gépet az úgynevezett jet pack, azaz sugárhajtású hátizsákos repülõ kategóriájába sorolják, habár hátizsák helyett inkább egy jó nagy puttonyra hasonlít, és nem is sugárhajtású. A feltaláló szerint a belátható jövõben nem is készül szigorú értelemben vett jet pack. "Aki iskolatáska méretû turbinás gépre vár, annak ebben az életben nem lesz saját hátirepülõje" - mondta Glenn Martin a Wisconsin állambeli Oshkoshban tartott EAA Air Venture repülõnapon rendezett bemutató után. A szerkezet így is jelentõs súlyát a földön három tartóláb viseli, a pilóta a repülés elõtt veszi vállára a "puttony" hevedereit.
A tesztpilóta a feltaláló 15 éves fia volt. Több ezren figyelték, ahogy a botkormányos, fehér színû gép felemelkedik. Addig a fejlesztõi csapat két tagja erõsen tartotta, nehogy elszabaduljon, és 45 másodperc után már landolt is. Sokan csalódtak, mert nagy magasságban végrehajtott vakmerõ manõverekre számítottak, a légi ügyekben járatos nézõket azonban meggyõzte a bemutató. "Jobban sikerült, mint gondoltuk" - mondta Martin. "Ez a szûk egy perc bevonul a repülés történetébe."
A vázra függõleges irányban felszerelt két rotort 200 lóerõs motor hajtja meg. A szerkezetet kitámasztó három láb rugalmas, csillapítja az ütközés erejét, a landolás így viszonylag zökkenõmentes, és a súlypont a rotorok alatt van, hogy a szerkezet ne álljon fejre. A pilótát bukósisak védi, és a "puttony" alatt ejtõernyõt is hord a hátán, amely szükség esetén egy apró robbanószerkezet segítségével villámgyorsan kinyílik.
A prototípus az alapmodell tizenegyedik változata. Az elsõ terveket Martin még középiskolás korában vetette papírra, aztán évekig a garázsban dolgozott a jet pack-en szabadidejében, gyógyszerészeti munkája mellett. Az elsõ mûködõképes modell 1997-re készült el. Martin úgy számolt, hogy csak 60 kilogrammnál könnyebb pilótával emelkedik fel. "Mit csinálsz ma este?" - kérdezte a feleségétõl, aki rögtön elvállalta a kísérleti nyúl szerepét. "Életem talán legnagyobb élménye volt, azonnal jet pack-függõ lettem" - mondta Vanessa Martin az International Herald Tribune tudósítójának.
A feltaláló ezután a szabadalmi bonyodalmak elkerülése érdekében titokban fejlesztette tovább a barkácsrepülõt, az elsõ épkézláb modellnél pedig levédette a technológiát és nekiállt befektetõt keresni. Ez sikerült is, megalakult a Martin Aircraft Company, a jogtulajdonos pedig feladta az állását és minden idejét gyerekkori álma megvalósulásának szentelte.
A fõmérnökké avanzsált gyógyszerész szerint a Martin Jet Pack elnevezésû modell az utolsó tesztrepülések és az engedélyek megszerzése után kezdetben a gazdagok játékszere lesz, de katonai alkalmazása is szóba jöhet, Jó hasznát vehetik a határõrök vagy az eltûntek után kutató katasztrófavédelmi mentõcsapatok is. A szerkezet az amerikai légügyi hatóság (FAA) szabályzata szerint ultrakönnyû repülõgépnek számít, amelyhez nem kell pilóta jogosítvány, a városok egét azonban egyhamar nem lepik el a közlekedési dugókat felülrõl kerülõ jet pack-ek, mert az ultrakönnyû gépeket csak lakott területen kívül és kizárólag sportolási célokra szabad használni.