2024.04.20. - Tivadar

Kevés Toyota kel el Európában

Kevés Toyota kel el Európában
A korábbi évek lassú, de folyamatos növekedése megtorpanni látszik: 2008 elsõ félévében 7%-kal kevesebb autót adott el a japán gyártó Európában, mint egy évvel korábban.

Összesen 617 ezer Toyota kelt el az elsõ hat hónap során, ami nem kevés - így is mintegy 5,3%-os piaci részesedésnek felel meg -, de bõven alulmúlja a japánok várakozásait.
A Toyota Motors Europe elnöke, Tadashi Arashima azt mondja, átmeneti visszaesésrõl van szó, hiszen újabb modelloffenzívára készülõdnek, amely visszacsábíthatja a vásárlókat a márkához.

Állítólag 18 új típus bemutatását tervezik a következõ években, köztük két új hibridét, az Avensis utódjáét, és rövidesen érkezik a Smart-szerû iQ kisautó is, amelytõl szintén sikert várnak Európában. Szintén jó jel, hogy az Auris eladásai 23%-kal növekedtek, és az Aygóból is 2%-kal több fogyott, mint tavaly - mindkét típusból mintegy 55 ezret sikerült értékesíteni.

Ugyanakkor a Toyota legnépszerûbb európai modelljébõl, a Yarisból 7%-kal kevesebbet vásároltak - összesen 134 ezret -, mint 2007 elsõ felében. Bár ezt az újdonság varázsának elmúlásával próbálják magyarázni, az öregnek még nem nevezhetõ típus várhatóan még nehezebb helyzetbe kerül a közeli jövõben, hisz a kategória két nagyágyúja, a Ford Fiesta és a Volkswagen Polo is a generációváltás küszöbén áll, így a Toyotának tennie kell valamit, ha felszínen akarja tartani saját kisautóját.

A japán gyártónak a világ minden táján igazán jól ment az elmúlt négy-öt évben, de Európában az elsõ generációs Yaris bemutatása óta nem sikerült áttörést elérni, bár minden új típus bemutatásakor elhangzott, hogy nagyobb szeletet kívánnának kihasítani a piacból. Sem az új Yaris, sem a Corollát váltó Auris nem hozta sokkal közelebb a Toyotát az olyan európai óriásokhoz, mint a VW, a Renault vagy a PSA Peugeot-Citroën, pedig a cél itt is a piaci dominancia megszerzése volna, ami Japánban és Észak-Amerikában már összejött a vállalatnak.