2024.04.20. - Tivadar

Audi A5

Audi A5
Talán a legszebb elérhetõ árú Audi az A5 Sportback, a kétliteres dízel kilenc másodperc alatti gyorsulásával dinamikus, 5 liter alatti országúti fogyasztásával pedig – ha kell – takarékos. Ötajtós, mégis a klasszikus kupé arányait mutatja, s ha elrejtik a hátsó ajtók kilincseit, mint tette azt elsõként a 156-os Alfa, nagyon dögös autó kerekedik belõle. Így is nehéz benne hibát találni, az Audi meg nem akar másolni, ami talán érthetõ is. Viszont jó arányban használja az éleket és az íveket, az A5 Sportback úgy „áll" be a az A4-es és az A6-os közé, hogy mégis kilóg egy kicsit a sorból egyéniségével.
A szépségnek persze ára van, nevezetesen 190 centihez közelítõ fotós kollégám nemes egyszerûséggel csak darabokban tudott kiszállni az autóból, annyira alacsonynak érezte az ajtó fölötti tetõvonalat. Nekem 180 centivel semmi gondom nem volt, talán kicsit hajlékonyabb a derekam. Fotósunk utoljára az ugyancsak gyönyörû Passat CC-ben érezte ilyen kényelmetlenül magát, igaz, akkor võlegényként ült a hátsó sorban, s aggódott zselézett frizurájáért. (Nekem sofõrként ezúttal is minden rendben volt, igaz, zselézni már nincs mit, viszont nem kell az égig nõni.)

Ezzel azonban lényegében véget is ér az A5 hibalista, mint ahogy a CC-é is, ráadásul kicsit hálátlanok is vagyunk, hiszen mindkét modellt a megyei márkakereskedõ, a Porsche Szeged bocsátotta rendelkezésünkre. Nagyon rendben vannak a keret nélküli ajtók, s luxusérzetet kelt, amikor becsukásuk után diszkrét surrogás közepette néhány milliméterrel megemelkedik az ablak, s így minden a helyére kerül. Kívülre a világ zaja, belülre a letisztult elegancia, a kényelem és a funkcionalitás. Minden a helyén van, a kezelõszervek kézre esnek, mûködtetésük is logikus.

Az alapmotorként aposztrofálható részecskeszûrõs kétliteres dízellel nem éreztük gyengének az A5-öst, ami nem is elsõsorban a 143 lóerõnek szól, inkább a már 1750-es fordulattól jelentkezõ maximális, 350 Nm-es nyomatéknak. (A motorpaletta: a 2 literes TFSI 180, illetve 211 lóerõs, a 3,2 literes benzines már 265, míg a dízelnél a 2.0-2.7-3.0 literes lökettérfogathoz 143-170-190-240 lóerõ tartozik.) Az autózásban kitûnõ partner a 8 fokozatú multitronic automata sebességváltó, ami kézi állásban természetesen azért „bolondbiztos". De nem tolakodó, fokozatosan lassítva például nyolcadikból a hetedikbe csak hetven kilométeres tempónál kapcsol vissza, vagyis engedi a takarékos autózást. Viszont ha innen (hetedikbõl) nyomunk egy kövér gázt, akkor pontosan négy fokozatot kapcsol lefelé – gyorsan reagál arra, hogy mégis sietnénk.

Lehet vele sietni, s ezt akkor is jól viseli, ha „jön" egy kanyar, vagy körforgalom. Az utóbbiban, forszírozott tempónál annyit azért enged, hogy sportosnak érezzük magunkat és az autót, azután persze elveszi, ha úgy érzi az elektronika, hogy most már sok a jóból. Az általunk próbált alapmodell fronthajtással és futómûfeszesség-szabályozás nélkül is rendesen tapadt, persze nagyobb motorokhoz már nem árt a quattro és a keményíthetõ felfüggesztés.

Az Audi gyakorlatilag egyféle – igaz, nagyon gazdag – szériafelszereltséggel kínálja az A5 Sportback modellt, ami változik, az a kisebb motorokhoz nem járó sebességfüggõ szervokormány, illetve a Start/Stop rendszer csak a kézi váltóknál széria. Most jönne normál esetben a felsorolás, hogy mi fér bele az általunk próbált, 10,6 millióba kerülõ autóba, de ezt inkább mellõzük, lényegében minden, ami ezen a színvonalon elvárt, sõt itt-ott annál több is. Az elektromos ablak és tükör, a hat légzsák, az Isofix, a menetstabilizáló rendszer, a komoly klíma és hangrendszer persze természetes.

Érdekes ugyanakkor böngészni az opciós listát, s ha nem is duplázható meg az autó ára, azért vannak igen komoly tételek. Mint például szûk 1,9 millióért exkluzív bõrbelsõ, félért állófûtés, 842 ezerért „rendes" keréktárcsa, 950-ért komoly navigációs rendszer, 415 ezerért parkolóradar, 687-ért S-line sportcsomag futómûhangolással, és egyedi fényezés 760 ezer forintért.

Néhány további 400 ezres tétel az egyszerûsítés kedvéért: telefon, távolságkövetõ tempomat, tv, memóriás ülések. Hát, ha sportot ûznénk belõle, azért az alapárat megduplázhatnánk, lévén, hogy a 400 ezer alatti tételek szóba sem kerültek, pedig van belõlük néhány tucat.