2024.03.28. - Gedeon, Johanna

Lexus LS 600h 2010

Lexus LS 600h 2010
Modellfrissítést végzett a Lexus a legnagyobb limuzinján, az LS 600h-n, hogy 2010-ben is meggyõzzék a vásárlóikat: érdemes lecserélni a régit. Megerõsítették a fékeket, LED-es lámpákat csavaroztak rá, és ami a legfontosabb: továbbfejlesztették a hátsó üléssor kényelmi szolgáltatásait.

Eddig sem volt szegényes az LS 600h felszereltsége, ezért nehéz lehetett megtalálni a gyenge pontokat, amik javításra szorulnak az autón.
Biztos lesznek olyanok, akik értékelik az újdonságokat, mégis kicsit erõltetettnek tûnik a 2010-es frissítés.

A fék teljesítményét állítólag 12,5 százalékkal növelték, most már 380 mm-es tárcsákat ölelnek körül a hatdugattyús Brembo nyergek. Új hûtõrácsot és lökhárítókat is terveztek, de autóbuzi legyen a talpán, aki elsõre meg tudja különböztetni az új modellt a régitõl. A fényszóró továbbfejlesztése viszont a többi közlekedõ számára is hasznosnak bizonyulhat, hiszen az autó automatikusan lekapcsolja a távolsági fényt, ha úgy ítéli meg, hogy vakítana.

A legnagyobb figyelmet azonban úgy tûnik, a hátsó üléssorra fordították. A relaxációs csomagnak nevezett extra ugyanis most már elérhetõ minden modellnél. Mivel sokan használják sofõrös limuzinnak az autót, érthetõ is az igyekezet. Ennek eredményeképpen a legelõkelõbbnek számító jobb hátsó ülésen Shiatsu és akupresszúrás masszázs teheti kényelmesebbé az utazást mindenkinek, aki hajlandó körülbelül 27 millió forintot áldozni a luxuslimuzinra.