2024.03.29. - Auguszta

2010-es frissítésen esett át a Volkswagen Caddy

2010-es frissítésen esett át a Volkswagen Caddy
Modellfrissítésen esett át a Volkswagen Caddy, amely a külsõ mellett némileg az utastérben is megváltozott. A látható módosítások mellett a lemezek alatt is felfrissül a német újdonság, a koros dízel egységek helyét ugyanis korszerûbb és takarékosabb változatok veszik át, ami pedig a benzines vonalat illeti, szeptembertõl az 1.2 literes TSI-vel is rendelhetjük a Caddy-t. A Caddy volt talán az utolsó láncszem, amelynek formaterve még nem igazodott a Volkswagen aktuális márkaarculatába, most azonban orvosolták a problémát Wolfsburgban, és bemutatták az autó modellfrissített változatát.
Ami a felfrissült Caddy külsõ megjelenését illeti, lényegi változtatásokkal az autó elején találkozunk. A Caddy is megkapta az egyen hûtõmaszkot és fényszórókat, de némileg átszabták a modell elsõ lökhárítóját is. A hátsó fertályon mindössze a fényforrásokat rajzolták át.

Az utastérbe pillantva láthatjuk, hogy az autó új kormánykereket, valamint módosított mûszerfalat kapott, továbbá érezhetõen javult a felhasznált anyagok minõsége is. Az ötüléses Caddy-ben a második üléssor ledöntésével ez esetben is több mint 3 köbméteres tér áll majd rendelkezésre, míg a Caddy Maxi ugyanezen feltételek mellett 3.8 köbméteres puttonyt kínál. Az igazán érdekes módosításokat azonban a lemezek alatt találjuk. A Caddy eddig is igen gazdag motorválasztékát még inkább szélesítette a gyártó, az eddig is ismert egységeket pedig korszerûbb, ezáltal takarékosabb erõforrásokra cserélte.

Dízel téren 75, 102, 110, illetve 140 lóerõs teljesítmények közül választhatunk, ez utóbbi és a 102 lóerõs verzió mellé pedig duplakuplungos, DSG váltót is párosíthatunk. Opcionálisan, kizárólag a 110 lovas erõforrás mellé választhatjuk a márka 4MOTION nevet viselõ, összkerékmeghajtású rendszerét is. A két gyengébbik dízel nem mellesleg a rendkívül takarékos BlueMotion technológiával is rendelhetõ, amelynek értelmében start-stop automatikát és fékenergia-visszanyerõ rendszert is kap a Caddy.

Ami a benzines vonalat illeti, megjelenik a kínálatában a turbóval lélegeztetett, 1.2 literes TSI erõforrás is, amely kétféle, 86 és 105 lóerõs teljesítménnyel lesz elérhetõ. Az erõsebb verzió esetében 6.6 literes átlagfogyasztást ígér a gyártó, kilométerenkénti 154 grammos károsanyag-kibocsátás mellett. Ha még ez sem lenne elég, az európai piacon elérhetõ lesz a Caddy 2.0 literes EcoFuel motorral szerelt változata is, melynek 109 lóerõs teljesítményét CNG táplálja.