2024.03.29. - Auguszta

528 lóerős a Bentley GT V8

528 lóerős a Bentley GT V8
528 lóerős a Bentley GT V8A mérnökök 528 lóerőt és 680 Nm-es maximális nyomatékot csaltak elő az ikerturbós, 4.0 literes V8-as erőforrásból, amely így három tizeddel hamarabb, 4,5 másodperc alatt gyorsítja a brit luxuskupét 0-ról 100-ra, míg a végsebessége 303-ról 309 km/órára emelkedett. A menetteljesítmények javulása mellett a fogyasztás nem változott, így egy teli tankkal több, mint 800 kilométeres hatótávot ígérnek a britek, ami 10,5 literes átlagfogyasztást jelent. Ebben bizonyára szerepe van a ZF 8-fokozatú automataváltójának is.
A nagyobb teljesítményhez módosított futómű jár, ami 1 cm-rel alacsonyabb hasmagasságot és elöl 45, hátul pedig 33 százalékkal keményebb rugókat jelent, természetesen a lengéscsillapítók és a menetstabilizáló-elektronika finomhangolása mellett.
Ugyan csak külsőség, de a GT V8 S kissé átrajzolt lökhárítókkal, spéci 20 colos felniszettel és az ilyenkor szokásos S-logókkal jelzi, hogy a tulajdonosa a tápláléklánc csúcsán helyezkedik el. A kupé mellett egyébként a Convertible, vagyis a nyitható tetejű modell is rendelhető S-verzióban, ugyanezekkel a specifikációkkal, de egy hangyányit lassabb gyorsulással és végsebességgel.