2024.04.18. - Andrea, Ilma

Kanadában is elkezdik forgalmazni a Scion-t

Kanadában is elkezdik forgalmazni a Scion-t
Köztudott, hogy a Scion márkát elsõsorban az amerikai fiatalok kedvéért alkotta meg a Toyota, azt viszont már jóval kevesebben tudják, hogy eddig csak az észak-amerikai kontinens egyik felén lehetett megvásárolni. 2010-tõl azonban változik a helyzet, a Toyota fiatalos márkáját ugyanis Kanadában is elkezdik forgalmazni.

A tervek szerint három modellel, a tC kupéval, a klasszikus xB-vel és a csapotthátú xD-vel debütálnak az országban, melyeket a montreali, a torontói és a vancouveri szalonokban lehet majd megvásárolni.

Szüksége is van a Scionnak az új piacra, a márka eladásai ugyanis az utóbbi idõben leszállóágba kerültek. A vevõktõl is sok kritikát kapnak az igen korlátozott modellválasztékért, pedig a Scion nem titkolt célja, hogy a fiatalokat úgymond rászoktassa a Toyotára.

Ez az Egyesült Államokban sikerült is, hiszen a vevõk közel 70 százaléka egészen a Scion vásárlás pillanatáig sosem gondolta volna, hogy Toyotája lesz.