A nagyközönség is megismerheti azt az 1967-es évjáratú T5-ös oldalkocsis Pannóniát, amellyel két paksi fiatalember 24 ezer kilométert tett meg az elmúlt hónapokban. Treszl Gábor, az expedíció szervezõje szerkesztõségünknek elmondta, november 29-én fotókiállítással egybekötött élménybeszámolót tartanak a Közlekedési Múzeumban, ahol - mint jármûtörténeti emlék - végleges otthonra lelhet az általuk Panni néninek nevezett veterán motor.
Treszl Gábor és Magyar Zoltán hosszas és alapos elõkészület után júniusban indult el Kínába, hogy ott lehessen az olimpián.
Az 1967-es évjáratú T5-ös Pannóniának és Treszl Gábornak nem ez volt az elsõ hosszú útja. Négy éve az athéni ötkarikás játékokon is ott voltak, két éve pedig Gábor mintegy edzésként az Uralig motorozott vele. Magyar Zoltán a pekingi útra társult hozzá.
Már a Pannónia-expedíció indulása sem volt zökkenõmentes. Csak két héttel a kitûzött idõpont után kelhettek útra, mert nem kapták meg a szükséges orosz vízumot. Emiatt módosított útvonalon, és nem egy esetben erõltetett menetben kellett haladniuk. Olykor hatszáz kilométert is megtettek egy nap alatt, míg máskor csak húszat, mert olyan úttalan utakon jártak, ahol minduntalan leszakadt a kipufogó.
A kínai határig egy másik különleges társasággal utaztak. Az a csapat egy régi Robur kisteherautóval igyekezett az olimpiára. A paksi kalandoroknak ez némi könnyebbséget jelentett, hiszen hatalmas málhával keltek útra. Kettejük csomagján túl Panni néni - így nevezték el a veterán jármûvüket - pótalkatrészeirõl is gondoskodni kellett.
Treszl Gábor elmondta az auto.zug.hu-nak: meglepve tapasztalták, hogy minden apró faluban akadt hegesztõkészülék és megfelelõ szakember is, így folyamatosan javítani tudták a jármû hibáit, - leggyakrabban a leszakadt kipufogót kellett rendbe tenni. Mindenütt jó szándékkal, segítségre készen fogadták õket. Voronyezsben a Paksi Oroszklub közbenjárásának köszönhetõen plakátok hirdették, hogy arra visz a két paksi kalandor útja. Ulan Batorban ott élõ magyaroknál vendégeskedtek. Ha szállás éppen nem akadt, a Robur ülésein tértek nyugovóra, ha út nem volt, mentek "toronyiránt", a síneket, vagy a villanypóznákat követve. Atrocitás sehol nem érte õket, legfeljebb cirkuszosnak nézték a csapatot, a szponzorok matricáival teleragasztgatott jármûvek miatt.
A kínai határon azonban olyan akadály állta útjukat, amelyen nem tudtak úrrá lenni: a hatóságok nem adtak belépési engedélyt a jármûveknek, így busszal kellett Pekingbe menniük.
- Szerettük volna az olimpiai falu magyar negyedébe állítani a Pannóniát, de nem sikerült - sajnálkozott Gábor.
Az olimpia után a mongol határnál visszaültek a Pannónia nyergébe, és ketten folytatták az utat. Hazafelé Kazahsztánban, a madjar törzsnél vendégeskedtek. Ez - mint a kalandorok elmondták
- akkora élmény volt, mint maga az olimpia.
A két utazó október közepén ért haza, körülbelül 24 ezer kilométerrel a hátuk mögött. Pontos számot nem tudnak, mert a kilométeróra még az út elején elromlott, a kazah térképek pedig nem szolgálnak megbízható távolsági adatokkal.
Gábor szerint mindenki azt hiszi, hogy sok szenvedéssel járt a négy hónapos út a Góbi-sivatagon át. Õk viszont nem megpróbáltatásnak, hanem az élet nagy ajándékának tekintik az expedíciót.
A fõvárosi Közlekedési Múzeumban november 29-én, szombaton 10 órakor élménybeszámolót tart a két kalandor. A jármûtörténeti különlegességnek számító expedícióról fotókiállítás nyílik. Panni néni, a negyvenegy esztendõs Pannónia pedig mint a különleges utazás tárgyi emléke, a múzeumba kerülhet.