2024.03.29. - Auguszta

Elektromos autók Izraelben

Több mint 400 elektromos töltõállomás épült június óta Izraelben, de a tervek szerint összesen mintegy 100 ezret építenének ki 2010-ig bezárólag. Tegnap Izrael hivatalosan is bejelentette szándékát, miszerint drasztikusan csökkenteni szeretné az olajfüggõségét, amit a Renault-Nissan által fejlesztett elektromos autó flottával szeretne végrehajtani.

A kocsit már fejleszti a francia-japán konszern, és ha a tervek jól alakulnak, 2011-ben ellephetik az izraeli utakat a villanyautók.
Az infrastruktúra kiépítésében a kaliforniai Project Better Place nevû cég segít a közel-keleti államnak, és Pini Leiberman, a cég egyik embere szerint az elektromos kocsikat sokkal olcsóbb lesz mûködtetni, mint a benzines vagy dízel jármûveket, így nem lesz gond az emberek átszoktatásával sem a környezetkímélõbb közlekedésre.

A töltõállomásokat úgy helyezik el, hogy 40 km-es körzetben biztosan legyen legalább egy állomás, városokban persze ennél jóval sûrûbb lesz a hálózat. Aki pedig a töltés lassúsága (2-3 óráig is eltarthat) miatt aggódik, azoknak kicserélhetõ akkumulátorokat is árusítanak az állomásokon, amik a lemerült akksik helyére pillanatok alatt beilleszthetõk.