2024.04.18. - Andrea, Ilma

Zenvo ST-1 - 1250 lóerõvel

Zenvo ST-1 - 1250 lóerõvel
Zenvo és a Red Sea Distribution, a márka észak-amerikai importõre limitált modellt mutatott be, kifejezetten az amerikai piacra készítve. A dán gyártó ST1 néven futó szuper-sportkocsija eddig sem volt egy sûrû darab (összesen 15 gyártását tervezték), de az új változatból mindössze három készül. Sõt, mindegyik más színû: egy piros, egy kék és egy fehér.

A Zenvo ST1 50S néven futó modell emellett magnézium keréktárcsákat, névre szóló üléseket kap, de jár hozzá egy svájci karóra is, amely eddig extra volt és önmagában 9 millió forintba kerül.
Az egyediséget bizonyítandó, a mérnökök és a gyáralapítók által aláírt táblával szerelt modellek legizgalmasabb részei azonban nem a fentiek.

Hanem az, hogy az 50S a többi ST1-hez képest erõsebb motort kap, nem mintha bárki is maradéktalanul ki tudta volna autózni a régit korábban. A saját készítésû 7,0 literes turbóval és kompresszorral is felszerelt V8-as eddig 1104 LE teljesítményt, illetve 1430 Nm nyomatékot produkált. A háromdarabos széria autói viszont már 1250 lóerõsek, miközben a maximális nyomaték 1500 Nm-re nõtt.

Egyelõre azt nem közölte a Zenvo, hogy mennyiben érinti ez a menetdinamikát, de a 3 másodperces 0-100 km/órás sprintindõt és a 375 km/órás végsebességet (korlátozva), az 50S is biztosan tudja.

Azt nem tudni, hogy az ST1-bõl eredetileg tervezett 15 darab mennyiért kelt el, de a bemutatás elõtt meghirdetett 570 millió forintos árhoz képest, az 50S olcsó, "csupán" 1,8 millió dollárba, azaz 331 millió forintba kerül.