Szerény célokat tûzött maga elé, ennek megfelelõen visszafogott bemutatót tartott 2008-as autójáról a Forma-1-es világbajnoki sorozatban szereplõ Toyota csapat. A Ferrari és a McLaren-Mercedes után harmadikként a japán gyár prezentálta új autóit, a TF108-asokat Kölnben, 150 újságíró elõtt. Az istálló az elmúlt szezonban messze elmaradt saját elõzetes várakozásaitól és csupán a hatodik helyen végzett a konstruktõrök versenyében.
"A tavalyi eredményekkel nem voltunk elégedettek, idén az a célunk, hogy csökkentsük a különbséget a legjobbakkal szemben, szerezzünk minél több pontot és ha lehetõségünk adódik rá, akkor éljünk vele és szerezzünk néhány dobogós helyet" - mondta Jamasina Tadasi csapatfõnök. "Természetesen futamgyõzelemnek is nagyon örülnénk, de erre reálisan nincs sok esélyünk." Jamasina hozzátette: a Toyota japán tulajdonosai még két évig mindenképpen finanszírozzák a csapat mûködtetését.
A Toyota 2002-ben szállt be a Forma-1-be és még egyetlen versenyt sem tudott nyerni, ráadásul dobogós helyen is 2006 márciusában végeztek utoljára Ralf Schumacher révén. A csütörtöki prezentáción mutatták be Jarno Trulli új társát, a Schumachert váltó 25 éves német Timo Glockot, aki tavaly a BMW-Sauber tesztpilótája volt és a GP2-ben versenyzett.
"2004-ben négy versenyen már elindultam a Jordan színeiben, de ez lesz az elsõ igazi Forma-1-es szezonom. Nagyon várom már a rajtot, nem érzem, hogy nyomás nehezedne rám, nagyon motivált vagyok" - mondta Glock. "Timo fantasztikusan ért az autókhoz, remek észrevételei vannak és kiválóan vezet, biztosak vagyunk benne, hogy sok kellemes meglepetést okoz majd" - jelentette ki John Howett technikai igazgató.