2024.10.10. - Gedeon

Januári KRESZ-módosítások – kerékpárosok és motorosok

A kormány 2009. november végén fogadta el a KRESZ módosítását. 2010. január elsejével több mint 60 ponton változnak a közúti közlekedés szabályai.
A módosítás alapvetõ célja a védtelen közlekedõk, gyalogosok és kerékpárosok védelme. A közlekedési minisztérium háromrészes sorozatban tekinti át a fontosabb változásokat. A második közlemény a kerékpárosokat és motorkerékpárosokat érintõ újdonságokat összegzi.

A módosítás feloldja a kerékpárosok szoros jobbra tartási kötelezettségét. A kerékpárosoknak a továbbiakban nem kötelezõ a lassú jármûvekhez (kézi kocsikhoz, szénásszekerekhez) hasonlóan közvetlenül az útpadka mellett haladniuk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az úttest közepén kerekezhetnének, az általános jobbra tartási kötelezettség változatlanul érvényes rájuk is. A fõútvonalak és lakott területen kívüli útszakaszok esetében pedig ezt az elvárást a módosítás külön pontban nyomatékosítja, erõsíti meg.

Enyhülnek az egyirányú utcák ellenkezõ irányú használatának feltételei. A kerékpárosok eddig is behajthattak az egyirányú utcákba ellenkezõ irányból két feltétel egyidejû fennállása esetén. Ehhez a lehetõséget kiegészítõ táblával kellett jelezni, és az utcában kerékpársávnak is kellett lennie. A módosítás utóbbit enyhíti annyiban, hogy kijelölt kerékpársáv hiányában is közlekedhet így a kerékpáros az úttest jobb széléhez húzódva. Az egyirányú utcákban két gépkocsi nem fér ugyan el egymás mellett, de egy gépkocsi és egy kerékpár igen. A változtatással megoldható, hogy a kerékpárosok kerékpársáv hiányában se kényszerüljenek indokolatlan kerülõkre. Az olyan keresztezõdések elõtt, ahol a jobbra nyíló egyirányú utcából - az egyirányú utca forgalmával szemben közlekedõ - kerékpáros hajthat ki, a közútkezelõ köteles a kerékpárosok keresztirányú közlekedésére figyelmeztetõ jelzõtáblát is kihelyezni.

A kerékpárosok a továbbiakban az álló jármûvek mellett elõre sorolhatnak. A forgalmi okokból, pl. a piros lámpánál álló jármûvek mellett jobbról haladhatnak elõre. Ez akkor lehetséges, ha elegendõ hely áll rendelkezésre, és az irányváltoztatásban nem akadályozzák az e szándékukat jelzõ jármûveket. Így elkerülhetõ, hogy a lassabban induló kerékpárok a zöld jelzésre a környezetükben meglóduló gépkocsik közé szoruljanak. A motorkerékpárok és a segédmotoros kerékpárok nem csupán az egyéb jármûvek mellett, hanem akár közöttük is elõre gurulhatnak.

Megengedõbb sávhasználat a motorkerékpárosoknak. A módosítás minden forgalmi sáv használatát lehetõvé teszi a motorkerékpárok számára a három vagy több sávos utakon. Eddig ezekre a balra bekanyarodás esetét kivéve csak személygépkocsik hajthattak rá. A módosítás a kétkerekû motorkerékpárok és kétkerekû segédmotoros kerékpárok számára megengedi az autóbuszsáv használatát. Ezek a jármûvek a jelentõs sebességkülönbség miatt nem lassítják a buszközlekedést.

A módosítás bevezeti a kerékpáros nyom és nyitott kerékpársáv fogalmait. A meghatározott burkolati jellel jelölt kerékpáros nyom a kerékpárosok részére az úttesten történõ haladásra ajánlott útfelület. Az így megjelölt úttesten fokozottan számolni kell kerékpárosok közlekedésével. A nyitott kerékpársáv az úttesten útburkolati jellel kijelölt kerékpár és az egymás mellett történõ elhaladáshoz szükséges hely biztosítása érdekében más jármû egyirányú közlekedésére szolgáló különleges forgalmi sáv.