Az amerikai légierõ (USAF) közleménye szerint a korábbi tesztekben 12 másodpercig tudták tartani a hiperszonikus sebességet.
A scram-jet hajtómû a segédberendezésekkel együtt mindössze egyetlen csõbõl áll, amelyet a szuperszonikus, azaz a hangsebességnél gyorsabb repülés mellett lehet bekapcsolni. Ha ezt a csövet a menetiránynak megfelelõ szögbe állítják, és a csõ belsejében az átáramló levegõbe üzemanyagot fecskendeznek, majd begyújtják, a gázkeverék a hõtõl kitágulva a csõ hátsó végén beáramló levegõnél nagyobb sebességgel fúvódik hátra. A beáramló és a kifújt gázmennyiség közötti sebességkülönbség jelentõs tolóerõt ad.
A hang sebessége földközelben 1222 km/óra. Nagy magasságban, ahol ritkább a levegõ már jóval kevesebb. A hangsebesség 5-8-szorosát elérõ repülõgépeket hiperszonikusnak nevezik. Az ilyen gépek útjuk nagy részét a légkör legfelsõ rétege fölött, közel 100 kilométer magasan teszik meg, ahol az alacsony légellenállás miatt egységnyi üzemanyaggal óriási távolságok átrepülésére van lehetõség. Amikor ezek a gépek lejjebb ereszkednek a sûrûbb levegõbe, akkor úgy pattannak vissza, mint a víz felett kacsázó lapos kavics, ezért nevezik hullámlovasoknak az X51-eseket.