rss
adó 1 százalék, adóbevallás adószám, 1ado, alapítvány, egyesület, adó1százalék
  • Hihetetlen! 4 litert fogyaszt a BMW 320d Efficient Dynamics Edition!

  • A BMW egy limitált szériás 320d-t mutatott be, amely az Efficient Dynamics Edition nevet kapta. A bajorok mindent megtettek azért, hogy csökkentsék az autó fogyasztását, így az vegyes üzemben megelégszik 4,1 liter gázolajjal, miközben mindössze 104 gramm szén-dioxidot enged a levegõbe kilométerenként.

    A BMW erõforrásai eddig is a legtakarékosabb egységek közé tartoztak, ráadásul a németek jövõre vonatkozó tervei szerint még takarékosabb és környezetbarátabb modellek érkeznek, ráadásul a zöld tervek miatt nem csökken az autók dinamikája sem.

    Elsõ ránézésre az Efficient Dynamics Edition nem sokban különbözik az átlagos 320d modellektõl, azonban a németek javították az autó aerodinamikáját, így a különleges széria 0,26-os alaktényezõvel büszkélkedhet. Változott azonban a négyhengeres common-rail dízelmotor teljesítménye, ugyanis a 177 lóerõs alapváltozathoz képest az Efficient Dynamics Edition módosított erõforrása 163 lóerõt állít csatasorba.


    A gázolajos maximális nyomatéka 360 Newtonméter, amely a fõtengely 1750-es és 3000-es fordulatánál áll a vezetõ rendelkezésére. A különleges széria ezekkel az adottságokkal 8,2 másodperc alatt gyorsul álló helyzetbõl 100 km/h-s sebességre, a száguldás pedig egészen 225 km/h-ig tart. A változtatások elsõsorban természetesen a fogyasztás csökkentéséért történtek, az Efficient Dynamics Edition pedig ebben nem okoz csalódást, ugyanis a bajor modell 4,1 literes gyári átlagfogyasztással büszkélkedhet, amely többek között az extrém hosszú hatodik fokozatnak, a különleges kialakítású könnyûfém felniknek, az alacsony gördülési ellenállású abroncsoknak, alacsonyabb hasmagasságának és start-stop rendszerének köszönhetõ.


    A BMW 320d Efficient Dynamics Edition a hamarosan kezdõdõ Frankfurti Autószalonon mutatkozik be hivatalosan, és alapára jelen állás szerint megegyezik majd a normál 320d alapárával.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Urban Luxury - kisautó a Cadillac-tõl

    A GM luxusmárkájánál is felfedezték a kisautókban rejlõ lehetõségeket – bár a Los Angelesben leleplezett Urban Luxury Concept csak amerikai mércével tûnhet kicsinek. Az egybeszabott, a Cadillac stílusához illõen éles-szögletes autó 3,835 méter hosszú, 1,73 méter széles és 1,446 méter magas, azaz leginkább egy Mercedes A osztályhoz vagy egy Honda Jazzhez hasonlítható, bár – alighanem a 19-es felniknek és a két hatalmas ajtónak köszönhetõen – a fotókon kisebbnek látszik. A felfelé-elõre billenõ, nagyrészt üvegezett ajtók viszonylag tágas utastérre nyílnak, amelyben négy különálló ülést helyeztek el, bár hátulra egyértelmûen elférne egy háromszemélyes üléspad is.

  • MINI Coupe Concept az 50. születésnapra!

    Hivatalos képek és információk láttak napvilágot a MINI Coupe tanulmányautóról.

    A koncepciót a MINI a márka 50. születésnapjára szánja, ráadásul 210 lóerõ feletti teljesítményt ígérve. A kétüléses koncepció jövõ hónapban, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be a nagyközönség elõtt.

    Az 50. születésnapját ünnepli a BMW tulajdonában álló MINI. Az évfordulót legújabb tanulmányautójukról, a kétüléses MINI Coupe-ról közzétett hivatalos képekkel és információkkal ünnepli a gyár.

  • Audi Quattro 2010 - megújult külsõvel és belsõvel

    Mokány sportkupé öt hengerrel, turbóval, összkerék-hajtással – akár az eredeti.

    Az õs-Quattro 2010-ben már legenda: az utolsó példányai is 19 évesek, de a mai napig a legjellegzetesebb és legismertebb Audik egyike.

    Ráadásul az idén épp harminc éves – nem csoda, hogy a gyáriak úgy döntöttek, készítenek egy tanulmányt, amely megidézi a szellemét. Az új Quattro Concept formaterve érdekes egyvelege az aktuális Audi stílusnak és a harminc éves kupé vonásainak.

  • Bemutatták a SEAT Ibiza kombit

    Egy hónappal a genfi premier elõtt a SEAT nyilvánosságra hozta az Ibiza kombi sajtóanyagát.

    Mindenféle csinnadratta nélkül hozta nyilvánosságra a SEAT az új Ibiza ST (Sport Tourer) sajtóanyagát. A jól ismert Ibiza kombi testvérével kapcsolatban végül is érthetõ a felhajtás mellõzése, nem sokban különbözik ugyanis a tavalyi Frankfurti Autószalonon kiállított IBZ tanulmánytól. Arányait tekintve minimálisan sem változott a kombi, a látványos részleteket viszont gondosan eltüntették róla.

  • A Rolls Royce is elektromos autót tervez

    A nagymúltú brit autógyárnál is jelentõs változások várhatók, ugyanis a vállalat vezetõi igen radikális változásokat is terveznek.

    Természetesen marad a luxus kivitelezés, ám alternatív meghajtások, elsõsorban konnektorról tölthetõ, tisztán elektromos változat várható.

    A Rolls-Royce luxusautói eddig a mindent kielégítõ utastérrõl és bivalyerõs, nyomatékos motorjairól volt híres, azonban az autóipar változásai szépen lassan a brit korona egyik büszkeségét is elérik.

  • Bentley Continental GT - 2010-es modellfrissítés után

    Erõsebb lett a W12-es motor, változott a forma és kényelmesebb a belsõ tér kialakítása, de mégsem beszélhetünk többrõl egy alaposabb modellfrissítésnél.

    A GT volt az elsõ Bentley, amely már VW technikára épült, és egyben a gyártó valaha volt legnépszerûbb típusa. Volt olyan év, amikor Crewe-ben nem tudtak annyit gyártani, hogy kielégítsék az igényeket, ami több ezer autót jelentett évente. Hét év azonban még a luxusautók piacán is soknak számít, így mindenképp hozzá kellett nyúlni a típushoz, ha másért nem is, azért, hogy beletehessék a bemutatása óta általánossá vált mûszaki megoldásokat.

  • Alacsony fogyasztású az új Opel Astra EcoFlex

    A többi európai autógyártóhoz hasonlóan a GM Europe is bõvíteni igyekszik alacsony fogyasztásra kiélezett modelljeinek körét. Az Opelnél EcoFlex néven fut ez a sorozat, amelyet a Corsával nyitottak meg, és most az Astrával folytatnak.

    A recept ugyanaz, mint az összes hasonló (BlueMotion, Econetic, Greenline...) típusnál: a fogyasztás csökkenését sok apró módosítás együttesen adja.

  • Audi R8 2010 - 430 loerõs motorral

    A vászontetõs sportkocsiba kupé testvéréhez hasonlóan 4,2 literes motor kerül, ám azzal ellentétben nem 420, hanem 430 lóerõs. A V8-as maximális nyomatéka 430 Nm. A legújabb R8-ashoz alaphelyzetben hatfokozatú manuális sebességváltó jár, de az úgynevezett R tronic, szekvenciális sebességváltó is elérhetõ, az állandó összkerékhajtás széria. Hangolása igazán sportos, hiszen alaphelyzetben a nyomaték 85 százaléka jut a hátsó kerekeknek. lló helyzetbõl 4,8 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára a kétüléses gép, végsebessége pedig 299 km/óra.

  • Peugeot 508 2010 - dízel hibrid a Peugeot-tól

    Új középkategóriás autóval jelentkezik a Peugeot: a 407 utódjaként elkészült az 508. A Peugeot-nál nincs csúsztatás, a modell egybõl kétféle karosszériával érkezik, a szedán mellett azonnal lesz kombi is.

    A lépcsõshátú 4,79 méter hosszú, ami megfelel a konkurenciának, hiszen a VW Passat hosszúsága 4,76, az Opel Insigniáé 4,83 méter. A SW néven érkezõ kombi 4,81 méteres. Ahogy a PSA konszern másik márkája, a Citroën a C5-nél, úgy a Peugeot is a németes visszafogottság felé mozdult el. Az autó formájába nehéz belekötni, a sportosság épp úgy jellemzõ rá, mint az elegancia.

  • 2,0 literes boxer dízelmotorral is választható az új Subaru Outback

    Az új Legacy-val együtt a Subaru az Outbackot is bemutatta a New Yorki Autószalonon.

    Az autóhoz a tengerentúlon kétféle benzinmotor lesz rendelhetõ, míg az európai vásárlók a 2,0 literes boxer dízelmotort is választhatják.

    A Subaru a jelenleg is zajló New Yorki Autószalonon mutatta be az ötödik generációs Legacy-t, amely mellett az új Outback negyedik generációjáról is lerántották a leplet. A Subaru szabadidõ autója természetesen a Legacy által elkezdett formatervezési irányvonalat követi.

  • Volvo C30 - nem tucatautó, de azért sorozatban gyártják

    Elöl közel van a klasszikus Volvóhoz, hátul azonban sem a márkán belül, sem azon kívül nem hasonlít egyetlen autóra sem a C30-as – írtuk a 2006-ban bemutatkozott autó tesztjében, s most itt az új modell. Továbbra is megosztja az érzelmeket, vállaltan nem akar tucatautó lenni.

    A mérnökök kocsi teljes elejét áttervezték, beleértve több karosszériaelemet, például az elsõ sárvédõket. Az autó orra markánsabb és kifejezõbb lett, az elsõ lökhárító tört vonalai és az új, oldalra és felfelé eltolt fényszórók sportosabb megjelenést adnak a C30-nak.

  • Jubileumi bemutatót tervez az Alfa Romeo

    Új információk láttak napvilágot az Alfa Romeo szupersportkocsival kapcsolatban.

    Egyre valószínûbbnek tûnik, hogy a leggyorsabb 8C változatra nem az elhúzódó fejlesztés miatt kell éveket várnunk, hanem a gyáriak különleges alkalomra tartogatják.

    A legóvatosabb becslések szerint is minimum 500 lóerõs, könnyített sportautót állítólag a cég fennállásának 100. évfordulóján tervezik bemutatni.

  • Megérkezett a Pininfarina napkollektoros kisautója

    Már korábban is hallottunk arról, hogy a Pininfarina új kisautón dolgozik, ami ezúttal nem egy neves autómárka megrendelésére rajzolt formatervet jelent. Az egyelõre B0 néven futó kiskocsi az olasz tervezõstúdió saját terméke lehet, amelyet a francia Bolloré céggel közösen készítenek.

    Harmonikus formájú, magas tetõs, tetszetõs vonalú karosszériája hamar népszerûvé válhat, az ötajtós B0 utastere négy személynek nyújt helyet. Mivel a Pininfarina kisautóját már a kezdetektõl elektromotorosnak tervezték, ezért a megszokottnál átgondoltabban alakították ki.

  • Az új Bugattiban nem maradt hely a tetõnek

    A Bugatti fejesei még áprilisban jelentették be, hogy a Veyronból készül egy még exkluzívabb kivitelû nyitott változat, és ma nyilvánosságra hozták az elsõ hivatalos képeket és adatokat az újdonságról.

    A kabrió Veyron Grand Sport néven kerül piacra, a válogatott úri közönség pedig augusztus 16-án nézheti meg elõször élõben a Pebble Beach Concourse d'Elegance-on. A Veyron Grand Sport tulajdonképpen egy levehetõ üvegtetõvel készülõ targa, mely több szempontból is eltér a kupétól.

  • Rolls-Royce Ghost - csak 3 darab készült belõle

    Még az év elején a Genfi Autószalonon láttuk a Mansory által átalakított Rolls-Royce Ghostot. A királykék-arany színekben készült luxusautó legfeljebb feltûnõ, szép nemigen volt.

    Most azonban újabb változattal jelentkezett a svájci vállalat, amely már sokkal visszafogottabb, egyszerû fehér színben pompázik. Nem hiányoznak ugyanakkor az egyedi kiegészítõk. Így új lökhárítók kerülnek elõre és hátra, cserélik a küszöböket, de olyan elemeket is bevetnek, mint az utólag beszerelt LED-es nappalifény, krómozott légbeömlõk az elsõ sárvédõkön, illetve a látványos kipufogóvégek.