rss
  • Magyarországon a Jaguár F-type

  • Magyarországon a Jaguár F-typeMegérkezett Magyarországra a Jaguar új sportkabriója. A Porsche 911-es babérjaira törő F-type csúcsmodelljét 495 lóerős, ötliteres, V8-as motor gyorsítja 4,3 másodperc alatt 0-ról 100 km/órára, a végsebessége 300 km/h. Az F-type révén egy igazi, hamisítatlan sportautó jelent meg ismét a patinás brit márka kínálatában - hiszen az XK inkább a GT, azaz a nagy teljesítményű, de egyúttal kényelmes Gran Turismo kategóriába tartozik. Sportutóba erős motorok valók, ennek megfelelően az F-type egyik motorja sem vérszegény.

    A nem egészen négy és fél méter hosszú, de majdnem két méter széles F-type karosszériája - a tömegcsökkentés szellemében - teljes egészében alumíniumból készül, sőt, a segédkeretek és a futómű legtöbb eleme is ebből az acélnál könnyebb anyagból készül. Ezzel együtt nem egészen légsúlyú az F-type, hiszen a legkönnyebb kivitele is 1595 kilót nyom a mérlegen.

    Sportautóba erős motorok valók, ennek megfelelően az F-type egyik motorja sem vérszegény. Azért, hogy még véletlenül se legyen az, mindegyik kompresszoros. Az alapmotor háromliteres, V6-os, a teljesítménye 340 lóerő, ami 5,3 másodperces gyorsulásra és 260 km/órás végsebességre elég.

    A következő lépcsőben ez a motor már 380 lóerőt teljesít, amivel a 0-100 km/h közötti gyorsulási idő 4,9 másodpercre csökken, a végsebesség 275 km/órára nő. A jelenlegi csúcsváltozat gépházteteje alatt ötliteres, 495 lóerős V8-as dorombol, s ha felmérgelik, 4,3 másodperc alatt katapultálja az F-type-ot százra és akár 300 km/óráig is elhajszolja.

    A dorombolás egyébként nem vicc, a motorok hangja már önmagában is bizsergető, de egy gomb megnyomásával - ami kinyit bizonyos szelepeket a kipufogódobban - még dögösebbé varázsolható. Az F-type egyébkén tele van ilyen ötletekkel. Az LCD kijelző feletti szellőzőnyílások, ha nincs rájuk szükség, a műszerfal tetejébe süllyednek, az ajtónyitó kilincs érintésre emelkedik ki, gombnyomásra szárny tolható ki az autó hátuljából, és rajtprogram is rendelkezésre áll, a lehető legvehemensebb gyorsulás eléréséhez.
    A motorok teljesítményének kiaknázását ZF gyártmányú, nyolcfokozatú automataváltó segíti, amely természetesen kézzel is kapcsolható vagy a kormány mögötti fülekkel, vagy a középső karral, amit az utóbbi idők Jaguarjaiból száműztek - így újdonságnak számít. A váltó egyébként nagyon intelligens, kanyarban például tartja a fokozatot, de ugyanúgy személyre szabható a programozása, mint az F-type összes többi egységéé.

    Beletartozhat ebbe az elöl-hátul dupla keresztlengőkaros futómű is, amennyiben megrendelik hozzá az adaptív csillapítást, ami fékezéskor a bólintást, gyorsításkor az ágaskodást, kanyarban pedig a dőlést akadályozza a megfelelő csillapítók felkeményítésével.

    Próbáltak tehát mindent beletenni a Jaguarosok az F-type ahhoz, hogy megszorongassák a Porsche 911-esét, de, hogy ez valóban sikerül-e nekik, az összehasonlító tesztek során kiderül. Árban már most is sikerült elé kerülnie, hiszen míg a 911 Carrera Cabrióért 33 996 580 forintot kérnek, a Jaguar F-type belépő modelljének ára 23 299 000 forint.


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Rossin-Bertin Vortax - egy BMW hasonmás

    Az ötliteres V10-es és az 1300 kilós tömeg alapján félelmetes dinamikára számíthatunk, bár még kérdés, hogy az új márka, a Rossin-Bertin képes lesz-e megvetni a lábát hazájában, Brazíliában.

    Formás autó.

    Ha csak a paramétereket nézzük, a Vortax akármelyik brit, német vagy olasz sportkocsiépítõ manufaktúrából származhatna. Alumíniumprofilokból összeállított karosszériájával és BMW M5-ösbõl származó mechanikájával kifejezetten komoly gép benyomását kelti.

  • Volkswagen Polo GTI Seat hajtáslánccal

    A német autógyártó-óriás az idei év közepe táján mutatja be a Polo legfrissebb generációját, melybõl állítólag nem sokkal az alapmodell megjelenését követõen piacra kerül a legerõsebb GTI változat is.

    A kis méregzsák technikai adatai a napokban kiszivárogtak.

    Nem is olyan rég számoltunk be arról, hogy a Volkswagen a Polo következõ generációját az idei év elsõ felének végén fogja piacra dobni.

  • Alfa Romeo 2uettottanta

    Az olasz formatervezõ cég genfi standján egy csodaszép, kétüléses kabriót mutattak be, amellyel az Alfa Romeo századik születésnapja elõtt tisztelegtek.

    Az egyszerre futurisztikus és klasszikus formájú Pininfarina-tanulmány a 2uettottanta nevet kapta, amely egyértelmû utalás az Alfa Romeo Duetto nevû modelljére még 1966-ból. A méretes motorháztetõ alatt a Fiat-konszern 1750 köbcentis turbós motorját építették, ahogy egy igazi sportkocsihoz illik, hosszában.

  • Ferrari 458 Special

    Ferrari 458 SpecialKözzétette a Ferrari az első videót a Frankfurti Autószalonon leleplezett újdonságáról, a 458 Specialéról, amely nem más, mint a 458 Italia erősebb, könnyebb és aero-tekintetben hatékonyabb változata. A maranellói márka 458 Italiát hajtó 4,5 literes, V8-as, 562 lóerős motor teljesítményét 597 lóerősre növelte, így az erőforrás teljesítménymutatója 135 lóerő/literre emelkedett. A 458 Speciale a súlycsökkentési folyamat során 90 kilogrammot fogyott az Italiához képest, így a súlya 1290 kilogramm.

  • Peugeot BB1 - a buborék autó

    Elsõ látásra nehéz komolyan venni a Peugeot BB1-et, pedig ez a fura kis jószág a jövõ egyéni motoros közlekedésének záloga, a villanyautózás felé egyengeti az utat, szokatlan megoldásaiból pedig nem egy válhat általánosan elfogadottá.

    Olyan, amilyennek a kisgyerekek rajzolnának egy autót: igazából megvan mindene, de semmi sem úgy, ahogy megszoktuk, vagy mûködõképesnek tudnánk elképzelni. Van két ajtaja, de azok szokatlan módon hátrafelé nyílnak, és ha kitárjuk õket.

  • A Toyota piacra dobta az elektromos rollerjét

    A Segway babérjaira tör a Toyota, elkészítette ugyanis saját motorizált rollerét. A Winglet háromféle méretben készül, és rövidebb városi távokra ajánlják: egy feltöltéssel akár tíz kilométert is mehetünk vele.

    Winglet néven mutatta be elektromotoros közlekedési eszközét a Toyota. Az ötlet nem új, hiszen a divatos Segway hasonló koncepciójával már évek óta hódít. Akárcsak az amerikai konkurens, úgy a Winglet is rövidebb városi távolságokra alkalmas.

  • Sokkal vadabb lett a Lexus legújabb sportváltozata

    A japán gyártó Ausztráliában mutatta be legkisebb modelljének legújabb, sportos változatát, az IS 250-bõl készült Sports Conceptet. A változtatások jelentõs része a külsõt érintette, így sokkal vadabb lett az IS.

    A Lexus a jelek szerint követi német riválisait, az Audit, a BMW-t és a Mercedest.

    Miután brutális, V8-assal felszerelt limuzinjuk már létezik az F képében, most a konkurencia S-Line-jához, M- és AMG-csomagjához hasonlót dobhatnak piacra a japánok.

  • 5,9 liter fogyaszt az új Scorpion

    A texasi Ronn Motors tervezte a képeken látható Scorpion nevû modellt, melynek benzinnel és hidrogénnel hajtott motorja elképesztõ teljesítményre képes, hihetetlenül alacsony fogyasztás mellett.

    A Ronn Motors mérnökei egy Acura TL 3,5 literes hathengeresét vették alapul a Scorpion hajtásához. A motorra két turbót és egy intercoolert csavaroztak, így sikerült elérni a közel félezer lóerõt, de az igazi okosság az üzemanyagrendszerben található.

  • Egy feltöltéssel 125 kilométer megtételére képes az új elektromos Nissan Nuvu

    Háromszemélyes, teljesen elektromos városi autót mutatott be Nissan a Párizsi Autószalonon. Az egyedi formatervû Nuvu egy feltöltéssel 125 kilométer megtételére képes, miközben egyáltalán nem szennyezi környezetét.

    Az autógyártók manapság igen nagy gondot és rengeteg pénzt fordítanak az alternatív meghajtások kutatására, amelyben kétségkívül a japánok vezetnek.

  • MacAudio Z4100 White - erõsítõ a javából

    Az elsõ MacAudio "Z" sorozatú erõsítõk nagyjából 2004 õszén váltak elérhetõvé a hazai közönség számára. Azóta az elektronikák rendületlenül és nagyobb változtatásoktól mentesen léteznek a piacon, dacára a manapság uralkodó évente-félévente változó trendnek. Valahogy ez a dolog egybecseng az elektronikák kinézetével, ami ezek szerint egyáltalán nem egy marketingfogás része, hanem valóban egy szemléletmód-váltás külsõ megjelenése volt. A 2004 elõtti idõben ugyanis a MacAudio erõsítõi körében inkább a feltûnõ külsõ volt a divat, így mindenki örömmel várta a letisztult formákat.

  • Új márkát alapít a BMW

    A BMW, a Mini és a Rolls-Royce után negyedik márkáját alapítja a német gyártó a városi elektromos jármûvei számára.

    A környezetbarát autók valószínûleg I-setta név alatt futnak majd.

    Külön csoportot képeznek majd a német márkán belül annak teljesen elektromos jármûvei, kezdve a 2015-ben megjelenõ Megacity-vel - jelentette be Norbert Reithofer elnök-vezérigazgató.

  • Fiat 500 - Abarth tunigos kiadás

    Létezik a Fiat 500-asnak két igazán különleges változata, a közös bennük, hogy a Ferrarival közösen készültek. Az egyik csereautónak született a Ferrari-szervizekbe, a másik eladásra a Ferrari-tulajdonosoknak.

    Bár ezek a hagyományos Abarth 500-nál erõsebb motort rejtenek, a Pogea Racing nem találta elég ferrarisnak a kisautókat. Ezért aztán mélyreható változtatásokat tett a motorban a pluszlóerõk elõcsábításáért.

  • Mercedes Binz Xtend - egy igazi kombi

    Szembõl egyszerû E osztálynak látszik, csakhogy a Binz Xtend raktere gigantikus. Itt tényleg elfér a sífelszerelés anélkül, hogy belógna az utasok közé.

    A Binz minden igényt kielégít, ha ez egy Mercedes E osztály megnyújtásával lehetséges. Készítenek sokajtós sztreccslimókat, mentõautókat, halottaskocsikat, és mostantól egy elképesztõ méretû kombi is szerepel a kínálatban. Az ugyan nem teljesen világos, hogy miért venne valaki 5,76 méteres kombit, ami nagyjából azt tudja, amit egy nagyobbacska furgon, de a Binz tervezõi nyilván jobban tudják, hogy mire harap a közönségük.

  • A francia hibrid különlegesség: Citroën Hypnos!

    Hazai pályán minden autógyártó igyekszik valami különlegesel meglepni a közönséget. Így van ez a Párizsi Autószalonon is, ahol a francia gyártók soha nem hagyják ki a lehetõséget egy-egy jövõbe mutató tanulmányautó bemutatására.

    A Citroënnél az idén a Hypnos nevû koncepció hivatott a gyári standhoz vonzani a tömegeket. Az autó a gyári vázlat alapján afféle városi szabadidõ-autó-féleség, a szokásosnál épp csak egy picivel magasabb hassal, jó nagy kerekekkel, csapott hátú, ötajtós karosszériával.

  • A B2-es lopakodó

    A lopakodó repülõgép olyan repülõgép, amelyet úgy terveztek meg, hogy elnyelje / eltérítse a radarsugarakat. Ezek a gépek nem láthatatlanok a radar számára, hanem nehezebb õket észlelni radarral.

    A lopakodó technológia alkalmazásának célja az, hogy a repülõgép még azelõtt, vagy akár a nélkül támadhasson, hogy az ellenség észlelné. Bár sokan az SR-71A Blackbirdöt tartják az elsõ valódi lopakodó repülõgépnek, igazából az F-117 Nighthawk tekinthetõ annak.