rss
  • Hat darabba vágták, majd újra összerakták a Ford Mustangot

  • Share on Tumblr

    Hat darabba vágták, majd újra összerakták a Ford MustangotÖtven év után visszatért az Empire State Building kilátóteraszára a Ford Mustang kabrió. Most jobban elaprózták a dolgot. Az eredeti Mustang bemutató-körútjának része volt az Empire State Building kilátóteraszán való megjelenés, amelyet most megismételtek az ötven éves jubileum alkalmából. Azonban most sokkal nagyobb problémát jelentett az autó felszállítása, hiszen idő közben elhízott a kocsi. A helikopteres szállítás nem alternatíva, mert a kilátóterasz felülről nem érhető el, a liftek ajtaja mindössze 91 centi széles.

    Az új Mustang kabriót hat részre kellett szétszabdalni, és hogy rendesen álljon a karosszéria, egy igen masszív alsó vázkeretet is készítettek. Mivel a szerelőknek mindössze öt óra állt a rendelkezésére a jármű összeszerelésére, előtte szorgalmasan gyakoroltak a műhelyben.

    Aztán élesben, 320 méteres tengerszint feletti magasságban rakták össze a sárga kabriót a szerelők, amit aztán mindenki megtekinthet a város panorámájával együtt. Feltéve, hogy szerdán és csütörtökön tettek látogatást a kilátóteraszon. Ezt követően ugyanolyan gyorsan, ahogy összeszerelték, szét is szedik a Mustangot, és eltávolítják. Arról nincs hír, mi lesz a kérdéses példány sorsa a jövőben, autóként nem lehet használni, és igazából összerakva nem is nyújt olyan különleges látványt. Darabokra szedve azonban érdekes műalkotás...



    Share on Tumblr
  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • 89-en haltak meg a maguktól gyorsuló Toyoták miatt 2009-ig

    2000 és 2009 májusa között összesen 89 halálos áldozatot követeltek azok a Toyoták, amelyek hibás padlószõnyeg-rögzítések vagy gázpedálok miatt maguktól gyorsítottak. Ez az amerikai közlekedésbiztonsági szervezet legfrissebb becslése, korábban 52 halálesetrõl számolt be az NHTSA.

  • A Toyota egy új, kedvezõ árú hibrid fejlesztésén dolgozik

    A Detroiti Autószalonon egyszerre mutatkozott be a Honda Insight és a Toyota Prius, ám a Honda jóval alacsonyabb alapáron kínálja az Insight-ot, mint a konkurens márka saját hibridjét.

    Meg kell azonban jegyezni, hogy a Prius fejlettebb és erõsebb hajtásláncot kapott, ám a vásárlók elsõsorban az autó árát tartják fontosnak, így a Honda könnyen letaszíthatja trónjáról a harmadik generációs Priust.

  • Saját presztízsét rombolná az Infiniti

    Elsõkerék-meghajtású modellel rukkolhat elõ a jövõben a Nissan amerikai luxusmárkája.

  • Az autósok számára Peking a pokol, Stockholm pedig maga a mennyország

    Pekingben és Mexikóvárosban a legrosszabb az autósközlekedés, míg Stockholm a béke szigete a sofõrök számára - derült ki egy amerikai tanulmányból.

  • A Mercedes új kerékpárokat kínál az autók mellé!

    Régi divat már, hogy az autógyártók a tehetõsebbeknek a saját emblémáikkal ellátott kerékpárokat kínálnak négykerekûik mellé.

    Megtalálhatóak az utcai-, és terepkerékpárok is kínálatban, sõt, gyerekeknek is kínál kétkerekûeket a német gyártó.

  • A Smart egy háromszemélyes sportos kupé piacra dobását tervezi

    A legújabb hírek szerint a Smart egy új modell piacra dobását tervezi, mely egy háromszemélyes sportos kupé lenne.

    Az autó állítólag teljesen új lesz, hiszen mind az alváz, mind pedig a felépítmény eltér az eddigi Smartokétól.

  • Pénzügyi problémák megszünhet a Saab?

    Az autóipari válság legkomolyabban az amerikai márkákat érinti, ugyanis a Chrysler mellett a General Motors és a Ford is könnyen a csõd közelébe kerülhet. Az amerikai kongresszus segítene a márkákon, és ezért cserébe a GM megszûntetheti több márkáját, köztük a svéd Saabot is.

    Komoly pénzügyi problémákkal küzd a legnagyobb detroiti autógyár, a General Motors. Az amerikai kongresszus korábban már 25 milliárd dollárt bocsátott az amerikai márkák rendelkezésre, ám a gyártók további 50 milliárdot szeretnének a csõd elkerülése érdekében.

  • Gyorshajtáson érték okítás közben az autósoktatót

    Szemléletes leckét adott a gyorshajtás veszélyeirõl egy autósoktató Franciaországban: a rendõrség három tanítványa szeme láttára kobozta el a férfi jogosítványát.

  • Felújításra került a Porsche 911-est

    Négy éve, hogy bemutatták a Porsche klasszikus 997-est, így elérkezett a modellfrissítés ideje. Az autó külsején viszonylag keveset változtattak, annál határozottabban nyúltak viszont a lemezek alatt megbújó technikához. A formatervezõk feladata továbbra is az volt, hogy az újításokkal ne rontsanak a megszokott arculaton.

  • Elkezdõdött a korai nyugdíjazás és a fizetéscsökentés a Fordnál!

    A Ford amerikai részlege újabb intézkedéseket foganatosított a csõd elkerülése érdekében. A közvélemény szemében pozitív, mindazonáltal a cég pénzügyi helyzetén aligha segítõ döntés, hogy cég két vezetõje elfogadta fizetésének 30%-os csökkentését.

    Valódi fizetéscsökkenést azonban csupán Ford Mullally fog érezni, mivel társa, Bill Ford Jr. Már lemondott egész idei bérérõl.

  • Szülõi felügyelet mesterkulccsal

    A felelõtlen tinédzserek megfékezésére szolgál a Ford új találmánya, amelyet 2009-tõl sorozatgyártású modelljeikbe is beszerelnek.

    A MyKey rendszer lényege, hogy az autó tulajdonosa, jellemzõen a szülõ egy mesterkulcs segítségével korlátozhassa az autó képességeit, ha például tizenéves gyermekének adja azt használatra. Az autóval elérhetõ maximális sebesség 80 mérföld/órában (129 km/h) maximálható, a hi-fi hangereje is korlátozható, sõt, a kipörgésgátló kikapcsolása is megakadályozható.

  • Svájcban készülnek a Renault-Nissan elektromos autók

    Újabb partnert talált a Renault-Nissan elektromos autóinak fejlesztéséhez az Energie Ouest Suisse (OEC) személyében.

    A svájci cég és a francia-japán konszern közösen fejleszti az elektromos meghajtást és népszerûsítik a környezetbarát hajtásláncot Svájcba.

  • Chiptuning 'fillérekért' a BMW-be

    A chiptuningjairol híres Superchips ezúttal a BMW 135i hathengeresét vette kezelésbe, az eredmény meglepõen jó, és az átalakítás kifejezetten olcsó.

  • Vezetõ nélkül tart két autó Sanghajba Olaszországból

    Némi karosszériakár és egy huszonkét órás kényszerpihenõ az orosz határon - ez az eddigi mérlege a hónap elején Olaszországból startolt két vezetõ nélküli autónak, amelyek úticélja a sanghaji világkiállítás.

  • Fusion RE-SS18 - Egyre népszerûbbek az aktív ládák

    Egyre népszerûbbek hazánkban is az úgynevezett aktív ládák, illetve csövek. Ennek fõ oka, hogy mára a technika már eljutott egy olyan szintre, hogy ezeknek a termékeknek is kiváló hangzása.