rss
adó 1 százalék, adóbevallás adószám, 1ado, alapítvány, egyesület, adó1százalék
  • ABT Audi R8 Police - 612 lóerővel a bűnözők nyomában

  • ABT Audi R8 Police - 612 lóerővel a bűnözők nyomábanRemélhetőleg jól felerősítették a fényhidat, mert nem szerencsés, ha 320 körül elhagyja az autó tetejét. Felesleges előle menekülni. A felelősségteljes tuningot hirdető Tune it! Safe! kampány keretében mutatta be 2011 év végén az ABT Essenben a rendőregyenruhába öltöztetett Audi R8 GTR-átiratot, mely a korábbi Lotus, Lamborghini és egyéb szupersport rendőrautóktól eltérjen még nem segíti a rémüldözik munkáját, de ha rajtunk múlna, biztos rendelnénk párat kedvenc körzeti megbízottainknak.

    A rendőrségi mintázatot a karbonra cserélt karosszéria-elemekre festették rá, az autó alatt sportfutómű és karbon-kerámia fékek dolgoznak. A szupergyors elfogókocsi 19 collos felniket visel nagyteljesítményű Hankook gumikkal. Utasterében Recaro üléseket találunk, ereje pedig az 5,2 literes V10-es motorból származik: teljesítménye 612 lóerő, nyomatéka 550 Nm.

    Az ABT féle Audi R8 3,2 másodperc alatt éri el a százas tempót állórajttal, végsebessége pedig 325 km/h, úgyhogy kellően hangos szirénát kell rá rakni, hogy még idejében félrehúzódhassanak a forgalom nem üldözött résztvevői.





  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Renault Latitude - elegáns autó a Renault-tól

    Az új autó alapját a Renault dél-koreai leányvállalata, a Samsung Motors SM5 modellje adja. Lényegében ugyanarról az autóról van szó, minimális külsõ eltérésekkel. Az elegáns autó 4,89 méter hosszú, 1,83 m széles, míg a magassága egy centi híján másfél méter. Ezzel a Latitude 20 centivel hosszabb a Lagunánál, de hét centit ráígér az igencsak nyúlánk Mondeóra is. Az alapmodellbe 2,0 literes turbómotor kerülhet 205 lóerõvel, amely mellett a másik benzines 3,5 V6-os lehet 240 lóerõvel. Elõbbibe hatfokozatú manuális, a másik hasonló, de automata váltóval párosítva.

  • Sportos, izgalmas és atombiztos a Volvo XC60

    Az új Volvo XC60 az XC modellek sokoldalú képességeit egy kupé karizmájával és lendületességével ötvözi, melynek eredményeként egy vonzóan sportos megjelenésû, élvezetesen vezethetõ, kényelmes és rendkívül biztonságos Volvo modell született meg.

    Egy mindentudó autó egyedülálló városiak, illetve olyan a harmadik X-en túli családok számára, akik hétvégén kirándulni és szórakozni járnak gyermekeikkel.

  • Novitec Ferrari California, kompresszorral

    Még több lóerõ, még nagyobb kerekek, és hófehér fényezés – a Novitec szerint így lehet még a gyárinál is jobb egy Ferrari California.

    A pörgõs, eredetiben is 460 lóerõs V8-ast a német mérnökök egy mechanikus kompresszorral egészítették ki, így sikerült – persze a vezérlés átprogramozásával, illetve egy vízhûtéses töltõlevegõ-hûtõ és átalakított szívórendszer beiktatásával – 606 lóerõig emelni a teljesítményt, és 485-rõl 603 Nm-re emelni a csúcsnyomatékot.

  • Megérkezett a Pininfarina napkollektoros kisautója

    Már korábban is hallottunk arról, hogy a Pininfarina új kisautón dolgozik, ami ezúttal nem egy neves autómárka megrendelésére rajzolt formatervet jelent. Az egyelõre B0 néven futó kiskocsi az olasz tervezõstúdió saját terméke lehet, amelyet a francia Bolloré céggel közösen készítenek.

    Harmonikus formájú, magas tetõs, tetszetõs vonalú karosszériája hamar népszerûvé válhat, az ötajtós B0 utastere négy személynek nyújt helyet. Mivel a Pininfarina kisautóját már a kezdetektõl elektromotorosnak tervezték, ezért a megszokottnál átgondoltabban alakították ki.

  • Hivatalos fényképek a Hyundai ix35-rõl!

    A napokban jelentek meg az elsõ hivatalos fényképek a Hyundai következõ SUV-járól, az ix35-rõl, így az autó külseje mellett már az utasteret is szemügyre vehetjük. A Tucson utódjaként érkezõ koreai újdonság mind elsõ-, mind pedig hátsókerékhajtással elérhetõ lesz majd. Az autó jövõ hónapban, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be hivatalosan.

    Már korábban is jelentek meg gyári vázlatok a Hyundai Tucson utódjaként érkezõ új ix35-rõl, ám hivatalos fényképeken csak most elõször csodálhatjuk meg az autót.

  • Ford Explorer

    Végre megérkezett a Ford legújabb szabadidõ autója, a legendás Explorer legújabb modellje. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a márka egyik legnagyobb tartópillére az Explorer család, mivel a 90-es évektõl kezdve uralkodó pozíciót töltött be a SUV-ok piacán.

    A Ford F sorozat után a második legkelendõbb modellként tartották számon és évi közel 400.000 darab talált gazdára belõle. Mivel az autó súlya és teljesítménye egyaránt magas volt, az ezredforduló hozta olajdrágulás jócskán betett az Explorer eladási rátáinak. Az évi eladások száma tavalyra már alig 50.000 darabra csökkent.

  • Chery Fulwin 2010

    A Lada Kalina prototípusára néztünk így 2000 körül: fura volt, de végsõ soron elfogadható külsejû. A Chery Fulwin viszont nem késik több mint öt évet: készen van!

    Nem semmi verda

    A Fulwin a Chery A13 sorozatának újabb tagja. A szedánt már bemutatták korábban, az új változat viszont ötajtós. Külsõre már az aktuális divathoz igazodik, igaz, mi sem különösebben szépnek, sem különösebben érdekesnek nem találtuk.

  • Sokkal vadabb lett a Lexus legújabb sportváltozata

    A japán gyártó Ausztráliában mutatta be legkisebb modelljének legújabb, sportos változatát, az IS 250-bõl készült Sports Conceptet. A változtatások jelentõs része a külsõt érintette, így sokkal vadabb lett az IS.

    A Lexus a jelek szerint követi német riválisait, az Audit, a BMW-t és a Mercedest.

    Miután brutális, V8-assal felszerelt limuzinjuk már létezik az F képében, most a konkurencia S-Line-jához, M- és AMG-csomagjához hasonlót dobhatnak piacra a japánok.

  • Fiat 500 Coupé Zagato - kicsit tuningoltak rajta

    Az 500 Coupé elkészítésébe a Fiat gyári tervezõi is besegítettek, de az új stíluselemek egyértelmûen a Zagato hagyományt követik.

    A két púp az elsõ ülések felett, a hátsó oldalablakok késformája és a hátsó tetõoszlop, amely látszólag csak egyetlen ponton találkozik a lendületes ívû tetõvel – ezeket a megoldásokat már évtizedek óta használják a Zagato tervezõi. A kiskocsi méretei érdekes módon nem változtak semmit, bár az eltérõ tetõkialakítás miatt határozottan alacsonyabbnak tûnik, mint a széria 500-asok.

  • Suzuki MR Wagon 2011 - akár 64 lóerõs motorral is

    A 3,395 méter hosszú, 1,475 méter széles és 1,625 méter magas doboz egyelõre csak a japán piacon kapható, méghozzá az adókedvezményes Kei kategória legújabb versenyzõje.

    Ennek megfelelõen 660 köbcentis, háromhengeres motort szerelnek bele, kétféle kivitelben.

    A szívómotor 54, a turbós 64 lóerõs. Ahogy ezeknél a modelleknél megszokott, az MR Wagon kapható lesz elsõ- és összkerék-hajtással, viszont csak fokozatmentes automata váltóval gyártják majd.

  • 160 lóerõs és dízelmotoros lesz az új Mini Cooper!

    A brit Autoexpress információi szerint a BMW-hez tartozó Mini dízelmotoros JCW változatot tervez. Az 1,6 literes gázolajos erõforrás teljesítménye a hírek szerint 160 lóerõre nõ, és a Clubman és a Cabrio változatokhoz is elérhetõ lesz az erõsebb dízelmotor.

    A Mini felélesztése igazi sikertörténet a BMW számára, ugyanis az autóipart érintõ válság ellenére növekszik a kereslet a brit márka modelljei iránt. A németek ki szeretnék használni a Miniben lévõ potenciált, így a hamarosan érkezõ Crossman mellett dízelmotoros John Cooper Works modelleket terveznek a britek.

  • Genfben mutatkozik be az új Mazda6

    A Mazda6 frissített változata idén márciusban, a Genfi Autószalonon mutatkozik be. A modell új, továbbfejlesztett verziójának fogyasztása mérséklõdött, kevésbé terheli környezetét.

    A frissített Mazda6 tartja a Mazda új arculatát, amely az enyhén módosított elsõ és hátsó lámpatestekkel együtt sportosabb és markánsabb karaktert kölcsönöz a kocsinak. A frissített Mazda6 hat motorral választható majd, köztük a nagyteljesítményû, új, 2,0 literes DISI benzinmotorral, amelynek fogyasztása alacsonyabb, ill. károsanyag-kibocsátása is mérséklõdött a kétliteres elõdhöz képest.

  • Leplezetlen fotók jelentek meg a Mercedes E-Coupéról

    Leplezetlen fotók jelentek meg az interneten a vadonatúj Mercedes E-Coupéról.

    A modellt már korábban is alig álcázták, most pedig gyári képek kerültek nyilvánosságra, amelyeken az autó utastere is látható.

    Már hosszú hónapok óta tesztelik Németország útjain a Mercedes CLK utódját, amelyet az utóbbi idõkben már alig álcáztak a gyáriak. Az E-Coupé néven forgalomba kerülõ modell elõdjétõl eltérõen a vadonatúj E-osztály alapjaira épül majd.

  • Pagani Huayra - karbon-titán központi mag köré építve

    A kocsi karbon-titán központi mag köré épül, ez a különösen nagy merevségû megoldás az elõzõ Pagani versenyváltozatában, a Zonda R-ben tûnt fel. A karosszéria számos eleme is szénszálas mûanyagból készül, ennek köszönhetõen a Huayra csak 1350 kilót nyom.

    Ez ugyan 120 kilóval több, mint a Zonda, de a kocsi immár mind az amerikai, mind az európai biztonsági szabványokat maximálisan teljesíti, amihez rengeteg pluszdolog beépítése kellett. A Huayrát úgy alkották meg, hogy minél jobb legyen az aerodinamikai hatékonysága, ami sikerült is, miután a Pagani közlése szerint ez a legtakarékosabb V12-es sportkocsi.

  • Peugeot Hoggar

    A franciák kínálatából eddig hiányzott egy praktikus platós modell – hát most megjött. Ámuldozzon ön is a Hoggar látványán.

    A Peugeot a Fiat Strada receptjét vette át a pick-up építéshez. Miután sem alvázas terepjáró, sem semmi hasonló nincsen a kínálatban, inkább az öreg 206-os alapjait használták fel a teherjármû felépítéséhez. A hasonlóság a platós Fiat Albeához nem is teljesen véletlen: a fejlesztés ugyanott, Brazíliában folyt, ahol a Stradáé, az ottani vásárlók igényeinek megfelelõen.