rss
adó 1 százalék, adóbevallás adószám, 1ado, alapítvány, egyesület, adó1százalék
  • Bemutatkozott az új Lexus LS

  • Bemutatkozott az új Lexus LSAz új padlólemeznek köszönhetően ez az eddigi legmozgékonyabb és legkényelmesebb vadonatúj LS radikálisan új dizájnja egyesíti a kupés sziluettet egy szedán térkínálatával és presztízsével. Mindehhez vadonatúj, kettős turbótöltésű V6-os motor társul 310 kW / 421 lóerő teljesítménnyel, 10 fokozatú automata sebességváltóval. 28 évvel ezelőtt megtörtént az, ami addig lehetetlennek tűnt: első és egyetlen modellje, az LS bemutatásával a Lexus fenekestül forgatta fel luxusautók kategóriáját. Ráadásul a márka a kiváló autó mellé olyan szolgáltatásokat és ügyfél-elégedettséget biztosított, ami páratlan volt a piacon.

    Az 1990-es LS 400 luxusa, addig sosem tapasztalt kényelme, teljesítménye, zajtalan és sima működése, összeszerelési minősége és részletkidolgozása egyszerűen lenyűgözte a szaksajtót és a vásárlókat.

    Most pedig a Lexus arra készül, hogy újra megismételje történelmi lépését a vadonatúj, 2018-as, ötödik generációs LS zászlóshajó bemutatásával, ami a 2017-es Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállításon lép majd reflektorfénybe. Az új LS kívül-belül jellegzetesen japán jegyeket hordoz – és persze utolérhetetlen luxust kínál. A mintegy 90 piacon megjelenő autó a márka legújabb globális modellje.


    "Az LS – amellett, hogy a Lexus márka szimbólumává vált – mára olyan új generációs luxusautóvá fejlődött, amely a japán hagyományokat és kultúrát is méltóképpen képvisel.” – mutat rá Toshio Asahi, az új LS főmérnöke. E minőségében pedig messze túlszárnyalja mindazt, amit a világ manapság egy luxusautótól vár.”

    A cél nem a Lexus erényeinek továbbfejlesztése volt, hanem hogy túlszárnyalják a világ luxusfogyasztóinak elvárásait. Ugyanakkor az összes eddigi LS modellben létezett egy közös vonás: az Omotenashi, a hagyományos japán vendégszeretet szellemisége. Egy luxusautóban ez azt jelenti, hogy egyaránt törődni kell a vezetővel és az utasokkal, felkészülni az igényeikre, odafigyelni a kényelmükre, és gondoskodni a biztonságukról.


    Lexus dinamikusabb szellemiségét: egy V8-as teljesítményét kínálja alacsonyabb üzemanyag-fogyasztás mellett, miközben minimumra mérsékli a zajokat és a rezgéseket. Az LS új motorja olyan erős, ahogyan az egy zászlóshajó esetében elvárható: teljesítménye 310 kW / 421 lóerő, forgatónyomatéka pedig 600 Nm, vagyis a vonóerő hasonló a most kifutó LS modell V8-as motorjáéhoz.


    A hosszú löket és az optimális furat/löket arány hozzájárul a gyors égéshez és a kettős turbótöltés hatékony működéséhez, így az LS várhatóan 4,5 másodperc alatt gyorsul majd 100 km/órás sebességre (AWD). De talán ennél is fontosabb az, ahogyan a Lexus a motor és a sebességváltó hangolásával elérte, hogy az autó azonnal gyorsulni kezdjen, és hogy a forgatónyomaték folyamatosan rendelkezésre álljon.



    Forrás: www.autoszektor.hu


  • Hozzászólások

  • Olvasta már?

  • Ferrari 599 GTO

    A Ferrari eddigi leggyorsabb utcai autója, az 599 GTO. Az 599XX kísérleti pályaautón alapuló GTO 1 perc 24 másodperccel máris beállította az új körrekordot a Ferrari fioranói tesztpályáján.

    Ez nem meglepõ, hiszen az 599 GTO vegytiszta szuper-sportkocsi: 670 lóerejéhez 1495 kg-os saját tömeg társul. 3,35 másodperc alatt gyorsul százra és 335 km/óra a végsebessége. 599 darabot készítenek belõle. A GTO (Gran Turismo Omologata) rövidítés két olyan Ferrarit idéz, amelyek a teljesítmény szimbólumaként rögzültek emlékeinkben.

  • Az új Aston Martin-ból 77-et gyártanak a britek

    Hivatalos ízelítõt tett közzé hamarosan érkezõ szuper-sportkocsijáról az Aston Martin. Az egyelõre One-77 néven említett csúcsmodellt 7 literes, 12 hengeres motor hajtja majd, és mindössze 77 példány gyártását tervezik a britek.

    A közelmúlt elsõ vadonatúj modelljének bemutatására készül az Aston Martin, ugyanis mióta a David Richards vezette Prodrive átvette a Fordtól a márka irányítását, még nem készült új fejlesztésû sportautó a briteknél.

  • Citroën DS3 -matt szürke, limitált széria

    A DS modellcsalád létrehozása kétségkívül a Citroën legjobb döntése volt az utóbbi néhány évben. Az elsõ fecske, a DS3 egy különleges szériával gyarapodik. A matt szürke fényezés mellé több króm kiegészítõ, látványos felni és fekete vagy fehér tetõ jár, míg a motortérben a 120 lóerõs VTI és 155 lóerõs THP kaphat helyet. A Citroën DS3 bemutatása óta sikert sikerre halmoz, 2010-ben több díjat, többek között a Top Gear Év Autója kitüntetését is bezsebelte. Idén egy újabb díjjal gazdagodott a divatos mini, ugyanis 14 újságíró és autóversenyzõ hölgy az Év Nõi Autójának választotta meg a DS3-at.

  • A BMW bemutatta a Mini Cabrio második generációját

    A BMW végre bemutatta a Mini Cabrio várva várt második generációját. Az autó látványra nagy meglepetéseket nem tartogat, de mégis teljes egészében megújult és a lemezek alatt is komoly változások történtek.

    A Mini Cabrio második generációjának érkezését már nagyon várták az autó rajongói, hiszen a jelenlegi modell alapját még mindig az elõzõ Mini adja annak ellenére, hogy a keménytetõs változat már közel két éve megújult.

  • A Porsche Panamera újabb díja

    A Porsche Panamera elnyerte az „Arany Kormánykerék” díjat. A luxus elõnyben. A Porsche Panamera az „Év Legjobb Új Autójaként” a nagyteljesítményû luxusmodellek kategóriájában elnyerte az „Arany Kormánykerék díjat”. A Porsche Gran Turismo újdonsága kényelme és kiemelkedõ sportossága, valamint egyéni formavilága révén gyõzte meg a versenyzõkbõl, mérnökökbõl, közismert személyiségekbõl és az Auto Bild Magazin Csoport fõszerkesztõibõl álló, a jelölt modelleket részletes tesztek során megismerõ 50-tagú zsûrit.

  • Lewis Hamilton is bekerült Madame Tussauds viaszbábú múzeumába

    A McLaren-Mercedes 23 éves versenyzõjérõl - aki a száguldó cirkusz történetének legfiatalabb világbajnoka lett - a héten több, mint 300 adatot rögzítettek a múzeum dolgozói

    A Forma-1-es világbajnoki sorozat idei gyõztese, Lewis Hamilton bekerül a híres londoni Madame Tussauds viaszbábu múzeumba.

    A McLaren-Mercedes 23 éves versenyzõjérõl - aki a száguldó cirkusz történetének legfiatalabb világbajnoka lett - a héten több, mint 300 adatot rögzítettek a múzeum dolgozói, hogy minél hitelesebb viaszmásolatot készíthessenek a testérõl.

  • Audi A8 Hybrid - 40 százalékkal könnyebb karosszériárával

    Az Audi A8 Hybrid beéri átlagosan 6,4 liter benzinnel 100 kilométeren. Úgy látszik, a négykarikásokat nem érdekli a hengerek száma, mert hiszik, hogy "a haladás technikája" gyõzedelmeskedik a sznobizmus felett.

    A szimplán csak A8 Hybrid néven futó modell külsõségeiben ugyanolyan szerény, mint konkurensei, azaz nincsenek rajta figyelemfelkeltõ faksznik, csak a hátfalon, valamint az utastérben diszkréten elhelyezett „hybrid” feliratok, és néhány apróság – ilyen a szériában 18, opcionálisan 19 colos, tízküllõs, turbinalapát mintázatú könnyûfém felni, valamint a csak ehhez a modellhez kérhetõ Arctic ezüst metálfényezés.

  • Modell frissítés a Honda CR-V-nél! Csak az orra változott!

    Két évvel azután, hogy bemutatkozott a harmadik generációs modell, most elküldték frissítésre a városi terepjárót. A motortérbe bekerülhet az Accordból ismert 2,2 literes, 180 lóerõs dízelmotor, amely a legjobb választás lehet a CR-V-hez.

    Mindössze két évvel ezelõtt mutatkozott be a Honda CR-V harmadik generációs modellje. Az akkori forma igencsak megosztotta a közönséget, volt akinek tetszett, és voltak akik rá sem bírtak nézni. Talán ezért is, és a nem túl nagy eladási darabszám miatt most frissítésre szánta magát a japán gyártó. Ne számítsunk nagy durranásra, csupán az orr változott.

  • Az új Bugattiban nem maradt hely a tetõnek

    A Bugatti fejesei még áprilisban jelentették be, hogy a Veyronból készül egy még exkluzívabb kivitelû nyitott változat, és ma nyilvánosságra hozták az elsõ hivatalos képeket és adatokat az újdonságról.

    A kabrió Veyron Grand Sport néven kerül piacra, a válogatott úri közönség pedig augusztus 16-án nézheti meg elõször élõben a Pebble Beach Concourse d'Elegance-on. A Veyron Grand Sport tulajdonképpen egy levehetõ üvegtetõvel készülõ targa, mely több szempontból is eltér a kupétól.

  • Láthatáron az elektromos Mercedes

    Legkésõbb 2011-ben megjelenik az elsõ elektromos hajtású Mercedes modell.

    "Hamarosan teljesen elektromos Mercedes autóval járhatunk. A kocsit 2010-2011-ben dobjuk a piacra" - nyilatkozott Dieter Zetsche a Mannheimer Morgen címû lapnak.

    A német Daimler elnöke azt is elmondta, hogy az autógyártók közül elõször cége vezeti be az újgenerációs lítium-ion akkumulátorokat.

  • Az Alfa Romeo illetékesi bejelentették a 8C Spider érkezését

    Az Alfa Romeo illetékesei bejelentették, hogy a 8C Spider elsõ darabjai a jövõ év júliusában kerülhetnek szerencsés és nagyon gazdag megrendelõikhez. Sajnos csak egy 500 darabos széria lát majd napvilágot a csodálatos sportautóból, így egy igazi kuriózumot tisztelhetünk személyében.

    A rossz hír viszont az, hogy már az összes példány elõre elkelt, pedig igazán nem mérik olcsón az autót: németországi árát most közölte a cég és ez nem kevesebb, mint 212 ezer euró, azaz nagyjából 55 millió forintnak felel meg.

  • Lexus LS 600h 2010

    Modellfrissítést végzett a Lexus a legnagyobb limuzinján, az LS 600h-n, hogy 2010-ben is meggyõzzék a vásárlóikat: érdemes lecserélni a régit. Megerõsítették a fékeket, LED-es lámpákat csavaroztak rá, és ami a legfontosabb: továbbfejlesztették a hátsó üléssor kényelmi szolgáltatásait.

    Eddig sem volt szegényes az LS 600h felszereltsége, ezért nehéz lehetett megtalálni a gyenge pontokat, amik javításra szorulnak az autón.

  • Earthrace - mit is tud ez a motorcsónak?

    Az Earthrace egy háromtestû motorcsónak, amely képes átfúródni a hullámokon. A Calibre Boats cég építette 1,25 millió dollárért az új-zélandi Aucklandben, hogy megdöntsék a Föld körüli, biodízellel hajtott motorcsónakázás gyorsasági rekordját. A hajótest vázát szendvics-szerûen építették fel. A külsõ réteg külsõ oldala 3 réteg karbonból, 1 réteg kevlárból és 1 réteg üvegszálból készült, a belsõ oldala 3 réteg karbonból. Ezek zárják körbe a belsõ, 40 milliméteres hab magot. A karbon erõssé ugyanakkor könnyûvé teszi a hajót, míg a kevlár kitûnõen ellenáll az ütközéseknek.

  • A Chevrolet Volt Opeltként jön Európába

    Igaz, hogy a Chevrolet márka Európában is jelen van, de úgy tûnik, a GM új benzin-elektromos modellje mégsem az aranyszínû keresztet viseli majd az orrán, hanem az Opel villámját.

    A döntés oka állítólag az, hogy a Chevrolet Európában kifejezetten olcsó modelleket forgalmaz, így drágább típusokat ezzel a márkajelzéssel nemigen tudnának eladni.

  • Aston Martin Vantage - V8-as motoral szerelve

    A hagyományosabb V8-as kivitel és a V12-es csúcsverzió között elhelyezkedõ kiadás a 4,7 literes nyolchengeres szívómotor finomhangolt kivitelét kapja, amely immár 436 lóerõt (+10 LE) és 490 Nm nyomatékot (+20 Nm) állít hadirendbe.

    A plusz teljesítménynek és a teljesen új hétsebességes Sportshift II szekvenciális váltónak köszönhetõen 4,6 másodperces 0-100-as gyorsulásra számíthatunk. Az új váltó nem csak egy fokozattal gazdagodott, de 20 százalékkal gyorsabb is lett elõdjénél.